Nem tehetsz róla, hogy vannak érzéseid, mint ahogy arról sem, hogy milyen érzéseid vannak. Az események automatikusan érzelmi hullámokat keltenek benned és körülötted, amiknek te automatikusan a befolyása alá kerülsz. Bevonódsz és beleolvadsz.

Idézd fel, hogy amikor legutóbb nagyon örültél valaminek és jó nagyokat nevettél közben, nem tudtad mi történik körülötted. Nem vettél tudomást se magadról se a külvilágról. Legalább egy pillanatra egy voltál az érzelemmel. Így van ez a dühvel is, a haraggal, stresszel, félelemmel, szomorúsággal, fájdalommal. Na és persze a többi pozitív érzelemmel is, mint a vonzalom, derű, jókedv, eufória, stb.

Amikor már gondolkozol az érzésről vagy annak okáról és megszüntetési módjáról, akkor valójában már nem éled az érzelmet. Csak gondolati szinten veszel részt benne. A gondolkozás segít kimenekülni az érzésből, ami egyébiránt magától is véget érne és elmúlna. De azzal hogy elkezdesz gondolatokat hozzákapcsolni, folyamatosan generálod az érzést, tulajdonképpen belegondolod magad az érzelembe és folyamatosan fenntartod az állapotot, ahonnan menekülni akartál.

Az autentikus érzelmi hullám, ami magától keletkezik és magától ér véget, nem véletlenszerűen jön létre, hanem céllal. Azzal a céllal, hogy valamilyen energetikai kiigazítást végezzen és visszavigyen az egyensúlyi pontba. Ez a pozitív és negatív tartományokban is ugyanúgy működik.

Energetikai kilengést okoznak bizonyos események, amelyek hirtelen többletenergiával látnak el vagy energiahiányt idéznek elő. Az érzelmeid révén vissza tudsz találni az egyensúlyi pontba, viszonylag gyorsan és egyszerűen. Ha hagyod az érzelmeket kifejeződni, sírsz, üvöltesz, káromkodsz, röhögsz, fetrengsz a földön, táncolsz, zenélsz, festesz vagy bármilyen más módszerrel átengeded magadon ezeket, akkor ettől a belső energiád újra egyensúlyba kerül.

A kisbabák még ösztönösen hagyják ezt végbemenni, de aztán megtanulják tőlünk felnőttektől, hogy nem minden érzelem kifejezése helyénvaló vagy illendő. Itt kezd eltorzulni az amúgy szépen felépített rendszer.

Amikor a gondolataid révén kimenekülsz az érzelmi hullámból, akkor semmi mást nem szeretnél, mint visszaszerezni a kontrollt. Mint ahogy mondtam, az érzés beszippant, Te megszűnsz létezni, egy vagy az érzéssel, semmi mást nem érzékelsz éppen a világból. Öröm és más pozitív érzelem esetén ez nem okoz gondot, mert élvezed hogy egy másik állapotba kerülsz, amelyben nem érzékeled néhány percre a valóságot. és ráadásul tudod, hogy hamarosan újra kontroll alá kerülsz. Negatív érzések esetén viszont az a másik állapot, amelybe az érzés visz át még a valóságnál is rosszabbnak tűnik.

Sokan azért félnek az érzelmeik megélésétől, mert azt gondolják ez egyenértékű azzal, hogy másokon élik ki az érzéseiket. Tehát mások kárára teszik ezt meg. De legalábbis figyelmen kívül hagyják mások jólétét, testi/lelki épségét.

Vannak, akik félnek kideríteni azt, hogy mivé változnának kontroll nélkül a düh és a félelem hatására és fogalmuk sincs, hogy mennyire torzulna ezáltal az önmagukról kialakított énképük. Természetesen ez inkább úgy fogalmazódik meg bennük, hogy mit szólnának mások, de az igazság az, hogy még önmaguk sem tudják elképzelni, hogy elfogadják vagy szeressék a dühös vagy félelemmel teli énjüket.

Olyanok is vannak, akik azért fogják vissza az érzelmeik kimutatását, mert félnek hülyét csinálni magukból. Nem mernek hozzájárulni mások nevetéséhez. Félnek elveszíteni a felépített énképüket, aminek nem része, hogy ők bohócok vagy nevettetők. Ez sokszor még a pozitív érzelmek kifejeződésének korlátozását is eredményezi.

És végül vannak, akik félnek elválasztódni a külvilágtól, magukban lenni, befelé figyelni, ezért nem hagyják, hogy a szomorúság uralkodjon el rajtuk. 

Ami az érzelmek másokon való kiélését illeti, nem kell félned, mert mindenképpen máson fogod kiélni az érzést, ha nem hagyod autentikusan kifejeződni, amikor felmerül. Lehet, hogy sunyi módon fogod csinálni, hogy az énképed ne sérüljön, lehet, hogy egy olyan helyzetben, aminek már semmi köze az eredeti helyzethez vagy résztvevőkhöz, és az is lehet, hogy magad ellen fordítod, de mindenképpen le fogod verni valakin. Ezért nincsenek valódi áldozatok, mert ők is visszaadják, amit elszenvedtek, csak kis adagokban, lehetőleg észrevétlenül, hogy áldozati státuszukat és az azzal járó sajnálati energiát is meg tudják tartani.

Mikor arról beszélek, hogy nem kellene ennyire kontrollálnod az érzelmeid kifejezését nem arra biztatlak, hogy dühödben üvöltözz a munkatársaddal vagy félelmedben fenyegesd a járókelőket. Az érzelmek kifejezését lehetőleg egyedül végezd, de akkor viszont ne szégyenkezz és főleg ne gondolkozz. Ha az érzelmeket hagynád szabadon áramolni és kifejeződni, akkor nem ártanál se másoknak se magadnak. Igen, azt állítom, hogy ez még a düh esetében is igaz lenne. Az igaz, hogy a düh egy félelmetesen erőteljes energia, de nem rossz szándékú. Csak a gondolataid változtatják azzá.

Önmagában a düh nem árt senkinek. Olyan, mint a szenvedély. Tüzes, hangos és szertelen. De nincs benne gyilkos szándék vagy gonoszság. Ezekkel már mi ruházzuk fel. Aki gyilkosságot vagy szándékos bántalmazást követ el, nem a dühe miatt teszi, hanem azon gondolatai miatt, amelyek azt mondják neki, hogy a bosszúállás jogos, hogy az élete mindenki másénál előrevalóbb, hogy meg kell védenie magát, stb. Ha kontrollálni akarsz valamit, akkor azok legyenek a gondolataid. Azok sokkal több kárt okoznak, mint hiszed.

Ha hagyod, hogy a belső bölcsességed vezesse a dühöd kifejeződését, azaz nem akarsz fejből kontrollálni, akkor mindenki és minden túléli a környezetedben, te pedig megkönnyebbülsz és felszabadulsz. Újra egyensúlyba kerülsz.

A szomorúság sem fog az őrületbe vagy depreszióba kergetni csak azért mert hajlandó leszel néhány napig a sírás határán érezni magad. Talán lemondasz majd egy partyt vagy moziba is egyedül mész egy sírós filmre, de ez nem jelenti azt, hogy végleg antiszoc lettél és valami gond lenne veled. Még az is érthető, ha napokra csak a kanapén fekvés a kedvenc tevékenységed. Itt is az a kulcs, hogy nem hagyj teret az önmarcangoló és önsajnáló gondolatok burjánzásának.

A dühöt és szomorúságot ugyanúgy lehet élvezni, mint a jókedvet és a szerelmet. A düh erejével működésbe lépnek addig ismeretlen képsségeid, a szomorúság melankóliája pedig élvezetes egyedülléthez vezethet.

Éld meg az összes érzést teljes erővel de anélkül, hogy ennek következtében követnél el tetteket vagy hoznál döntéseket. Ez kezdetben gyakorlást és tudatos odafigyelést igényel, mert a gondolatok mindig próbálnak majd rávenni a cselekvésekre. De ne hagyd magad. Állj ellen a gondolatoknak mindaddig, amíg az érzés le nem csillapodik. Ha valamit még ekkor is helyénvalónak érzel, akkor tedd meg. 

Te hányszor kapsz olyan kéretlen tanácsot, mint aminek az adásától próbáltalak az előző gyakorlatban megóvni??

Sokszor, tudom…

De ha nem is tanácsot kapsz, akkor kapsz kéretlen kritikát, javaslatokat, okoskodásokat, véleményeket, saját sikersztorikat vagy épp elkerülendő negatív tapasztalatokat. Mennyire utálod ezt, ugye?

Nem csoda, senki nem szereti, ha hívatlanul beleavatkoznak az életébe. Gyakran még a meghívásra történő beleavakozást is utáljuk és elutasítjuk, nemhogy ezeket!

De van valami jó ezekben a kéretlen vagy éppen elvárt okosságokban. Mégpedig az, hogy mindegyikben benne rejlik egy darab a megoldásod puzzle-jéből! És ha összeilleszted a sok kis darabot, amit kapsz az élettől a tanácsokon és véleményeken keresztül, akkor megtalálod a megoldást a problémáidra. Nem lesz több álmatlan éjszakád megoldatlan konfliktus miatt! Annyi a dolgod, hogy figyelj oda és halld meg a bosszantó válaszokból is a neked szóló részeket, amik felnyitják a szemedet egy új nézőpontra vagy látásmódra, netán feje tetejére állítják az egész világodat.

Nem nehéz tudni, hogy mely részekben keresendő a te válaszod, a te megoldásod. Általában ezeknél a részeknél erős haragot, sértődöttséget, bántást, bizonytalanságot élsz át, gyakran próbálod magyarázkodással, bizonygatással vagy a másik támadásával elterelni a figyelmet arról, ami kiderült. Arról, amit nagyon alaposan meg kellene fontolnod.

Az is előfordulhat, hogy szimplán csak zavarodottságot vagy értetlenséget tapasztalsz magadban. Elutasítást a másikkal szemben. Talán minél hamarabb el is akarod hallgattatni a másikat, mert nem akarsz arról tudni, amiket mond...még a végén felfed valamit, amit eddig sikeresen titkoltál magad elöl is.

Ha a másik mondandója, kérdése kelt benned valamilyen érzelmi hullámzást, akkor tutira van valami dolgod a hallott információval. Mostmár csak ki kell bogoznod, hogy mi. Persze ez sem kötelező, csak ha szeretnél problémák nélkül, boldogan élni.

Természetesen a másiknak sincs mindig igaza, a te szemszögedből nézve sem. Ezért fontos, hogy ne legyél rabja az érzelmeidnek. Általában ugyanis az akadályozza meg, hogy észrevedd a kínálkozó megoldási lehetőséget, hogy belebonyolódsz az érzelmeidbe és nem tudsz tisztán érzékelni, a belső hangra figyelni.

Tudom, hogy mostanában trendi az érzésekre hallgatni, de nekem az a meglátásom, hogy nem kell olyan komolyan venni az érzelmeket, nincs akkora jelentőségük, mint hiszed. Jönnek-mennek, mint a gondolatok. Felmerülnek mikor kell és elmúlnak, ha hagyod. Érzések alapján ne hozz döntéseket és ne hagyatkozz rájuk ész (belső bölcsességed) nélkül. Bocs romantikus hősszerelmesek, de a szerelemre sem érdemes alapozni egyetlen elhatározást sem...

Hagyd hogy legyenek, tomboljanak és elmúljanak. És mikor lecsengett az érzelem, akkor helyezkedj el középpontod nyugalmában és onnan szemléld és értelmezd a helyzetet, a véleményeket, a jótanácsokat.

Persze ez csak az én véleményem. Te nyugodtan lehetsz más állásponton! ;)

Hajlamosak vagyunk rá, hogy a hallott és újonnan elsajátított felfedezéseinket rögtön sikeresen teszteljük a környezetünkben élőkön és megállapítjuk milyen gyengeségeik vannak (az Anyám folyton negatív, a Tesóm mindig csak siránkozik...), de magunkon már kevésbé tudjuk ezeket alkalmazni.

Persze a másikban sokkal könnyebb észrevenni a rosszul működő, ártó, gátló rutinokat, mintázatokat. Így nincs is azzal probléma, ha ezt kiszúrod, sőt ajánlom is, hogy vedd ezeket észre és tudatosítsd magadban. Az viszont már nem biztos, hogy ezt feltétlenül közölnöd is kell a másikkal. Főleg legyél óvatos a jótanácsaiddal, ha egyáltalán nem is kérik a véleményedet.

Na szóval hogyan is használhatnád okosan ezt a fantasztikus emberi képességünket, amit egy mondás nagyon szépen kifejez: más szemében a szálkát, sajátunkban a gerendát sem vesszük észre.

De csak úgy érdemes csinálni, hogy mindig észben tartod a következő kiegészítést:

A másik szálkája mindig jelzi a saját gerendánkat!

(vagy a saját szálkánkat)

Hogyan is működik ez a gyakorlatban?

Nagyon egyszerűen. De tényleg! :)

Mikor rólunk van szó, tények és tudás van a fejünkben megkérdőjelezhető és megváltoztatható gondolatok helyett. Mikor a másik helyzetét nézzük, akkor látjuk, hogy amit ő tudásnak vagy ténynek hisz, az valójában csak nézőpont vagy vélemény, amin lehetne változtatni.

Higgyük el, hogy mi sem vagyunk különbek a másiknál. A mi fejünk is pont ugyanúgy ténnyé és tudássá merevít gondolatokat, amelyek valódiságát vagy helytállóságát meg lehetne kérdőjelezni. Csak azt nehezebben tesszük meg, mert az a mi tudásunk, a mi igazunk. És azt nem adjuk egykönnyen.

Talán nehéz lehet elhinni, hogy minden ami történik Veled lényegtelen, amit gondolsz arról, ami történt vagy nem történt, történik vagy történni fog viszont hatalmas erővel bír. Ha nem nehéz, akkor örülj nagyon, hogy azon szerencsés emberek táborát gyarapítod, akik nem a lázadás útján tanulnak új dolgokat. :)

Próbáltalak több oldalról rávezetni arra, hogy mekkora jelentősége van annak, amit gondolsz. Végeredményben ez határozza meg hogy jól vagy rosszul érzed magad a világban, a bőrödben. És tulajdonképpen ebben az egész életben semmi más nem számít, mint hogy hogyan érzed magad benne. Persze most tiltakozhatsz meg kételkedhetsz, de hidd el minden cselekedetedet valahol ez a cél mozgatja, hogy érezd jól magad.

Tudod mit! Inkább ne is hidd el nekem! Teszteld le! Vizsgáld meg a tetteid kiváltó okát, a céljaid mögötti motivációt! És legyél őszinte. Már mi értelme lenne hazudni saját magadnak?

Persze azt is szeretnéd, hogy a családod, partnered, barátaid, szeretteid jól érezzék magukat...de valahol ezt is az a cél mozgatja, hogy az ő rosszkedvük, stresszük, feszültségük ne ragadjon rád, ne kelljen vele foglalkoznod, ne kelljen azt átérezned, mert az elrontaná a te jóérzésedet. Mert hogy is mernéd magadnak megengedni a boldogságot, amíg a szeretteid rossz érzéseket élnek át? Még a végén egy érzéketlen tuskónak bizonyulnál...

Nincs is azzal gond, hogy jól akarod érezni magad, és azzal sem, hogy ez az elsődleges, hacsak nem egyetlen célja az életednek.

A problémát inkább az jelenti, hogy azt gondolod ezt különböző feltételek megléte, különböző korlátok megszüntetése idézi elő. Esetleg azt is gondolhatod, hogy ez nem sikerülhet, hogy ez teljességgel lehetetlen ebben a földi környezetben, amiben jelenleg élünk. Vagy még az is eszedbe juthat (persze csak ritkán, nagyon ritkán :) ), hogy ha a világ vagy a párod vagy a szüleid megváltoznának, akkor jobban éreznéd magad. És még rengeteg minden mást is gondolhatsz erről...például azt is, hogy persze hogy lehetséges bármilyen körülmények között jól éreznem magam. ;)

Ugye már megint a gondolatok…

Mindig mindenről van egy nagyon konkrét véleményünk, azaz gondolatunk, amitől nehezen válunk meg.

Ha nyitott vagy, akkor ahelyett, hogy véglegesnek tűnő gondolatok határoznák meg a hangulatodat, teret adsz annak a lehetőségnek, hogy tévedsz és úgy döntesz, hogy inkább függetleníted magad a gondolataidtól.

A világ nem történésekből áll, hanem gondolatokból. Gondolatok a másikról, gondolatok az eseményekről, gondolatok a múltról és gondolatok a jövőről.

Szeretni azt, ami van, azt aki vagy és azt, amit a többiek képviselnek annyit tesz, hogy megszereted a gondolataidat magadról, másokról, az életed történéseiről. A szeretet itt nem az általános értelmében használom, sokkal inkább az elfogadás és béke szinonimájaként.

Nyugi, van megoldás arra is, ha nem tudod egyből megszeretni a történeteidet...szimplán ki kell cserélned néhány gondolatodat és máris egy új történettel nézel szembe, amit talán könnyebben megszeretsz. A tényeken már semmit nem változtat, hogy mit gondolsz róluk, akkor meg miért ne gondolhatnál valami olyat, amitől nem érzed rosszul magad?!

Lelki füleimmel már hallom is a kétségeidet (öcsém azért ilyenkor mindig besegít saját szavaival, hogy még jobban halljalak ;) ):

Hmm, értem, szóval akkor be kell csapnunk magunkat!

Önámítással érjük el, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben?

Úgy teszünk majd, mintha nem is fájna az, hogy bántottak, hogy lejárattak, hogy megaláztak?

Szemet húnyunk majd mások bűnei és vétkei felett?

Megbocsátunk és elfelejtünk mindent, mintha idióta szerencsétlen flótások lennénk?

Andi, ugye nem hiszed, hogy tényleg csak a gondolataim miatt rossz a világ, félelmetesek a gazemberek és elítelendőek a gyilkosok?!

Nem kérem, hogy csapd be magad. Csak azt kérem, hogy ne higgy el jobban semmit mint bármi mást. Adj ugyanennyi esélyt egy ellentétes gondolat valóságosságának.

Azt tudom, hogy én jobban érzem magam, boldogabb és kiegyensúlyozottabb vagyok, amikor a gondolataimmal békét kötök, amikor megismerem őket, amikor kételkedem igazukban vagy jogosságukban és teret adok annak, hogy bármelyik másik gondolat legalább annyira igaz legyen, mint az enyém.

Honnan is tudhatnám, hogy nem-e az az önámítás, amit éppen most foggal-körömmel védek?

Csak azért mert egy újabb és másabb gondolat kevesebb szenvedéssel jár még nem lesz hamisabb.

Egyébként pedig nem igazságot keresek, és Neked sem fogok igazságot mutatni. Nem szeretnék igazságot tenni a Földön vagy nagy igazságokat feltárni és kimondani. Sőt azt sem hiszem, hogy lehetséges vagy szükséges igazságot tenni a Földön. Annyi igazság van, ahány szempont, ahány gondolkodásmód. Mindenki a legigazabb dolgot cselekszi vagy mondja, amit az akkori tudása, hite és gondolkodása megenged neki. És azt már eddig is láthattad, hogy a tudás és a gondolatok megbízhatatlanok...így a legjobb mindig résen lenni és feltenni a kérdést: Biztosan tudhatom, hogy igazam van? (Byron Katie, 4 kérdés módszer, 2. kérdés)

Előfordult már veled, hogy nagyon vágytál valamire, amire éppen nem volt lehetőséged és mikor megnyílt a lehetőség, akkor már nem is kellett annyira? Akkor már nem tudtál igazán örülni neki, vagy egyáltalán nem is akartad az egészet?

Ilyen helyzeteket teremtenek a képzeletbeli korlátaid...azt az illúziót keltik, hogy arra vágysz, ami éppen a korlátokon túl van. Valójában meg nem is biztos, hogy vágysz rá, csak azért tűnik úgy, mert azt éppen amugy sem kaphatnád meg és ami a korlátokon túl van valahogyan felértékelődik a szemedben/lelkedben.

Én, amikor a multis irodában ültem naphosszat bármulva a napsütést az üvegfalakon túl, folyton vágyakoztam ki a szabadba, a napfényre, a temészetbe.

Majd mikor felmondtam és megvolt a lehetőségem, hogy akár naponta kimenjek a szabadba és órákat töltsek a parkban vagy a Duna-parton hirtelen nem volt annyira érdekes az egész. Persze kimentem néha valamennyi időre, de ha nagyon akartam volna ezt meg tudtam volna oldani a multis időszak alatt is. De nem oldottam meg, csak kínoztam magam a gondolattal, hogy ezt nekem nem lehet, nem engedik a körülmények. Ebből is látszik, hogy annyira nem vágytam rá.

Aztán mikor otthon ültem, mert ugye nem volt kedvem kimenni a szabadba, akkor meg elkezdett hiányozni a légkondis iroda a szauna-feelingű lakásomban. Persze korábban a légkondis irodát nagyon sokat szidtuk, hogy mennyit árt az egészségnek és miért kell nekünk pulóverben ülni egész nap mikor kinn 40 fok van...

Nah, hát ennyit arról, hogy hogyan szívatjuk saját magunkat a saját álvágyainkkal és illúzióinkkal arról, hogy mennyivel jobb lenne, ha nem az lenne a helyzet, mint ami éppen van.

Onnan tudhatod, hogy ez szimpla önkínzás és nem valós vágy, hogy nem teszel a "hamis" vágy beteljesüléséért semmit. Elfogadod és belenyugszol, hogy ez nem lehetséges. Nem próbálod meg a helyzetet más szemszögből nézni, átértelmezni, átértékelni, észrevenni az eddig nem látott kiskapukat és így újabbnál újabb megoldási kísérletekkel előrukkolni, amelyeket később gyakorlatba is ültetnél. Ha tényleg vágysz valamire annak a megvalósításért teszel, legalábbis kísérletezel vele.

Tenni valamiért vagy kísérletezni valaminek a megoldásán nem azt jelenti, hogy úgy nagyjából, tessék-lássék módon belekezdek valamibe. Ímmel-ámmal részt veszek benne, de nem teszem bele magam teljesen, mert ki tudja sikerül-e.

Amikor tényleg akarsz valamit, azért tényleg teszel. Energiát, időt fektetsz bele. Beleteszed saját magadat, teljes lényedet, a szívedet. Annak mentén formálod a gondolataidat, a jelenedet függetlenül attól, hogy lehet nem sikerül. Nem azért haladsz a megoldás felé, mert tudod, hogy sikerülni fog, hanem mert nem tehetsz mást. Egy belső késztetés mindig jelen van, hogy tegyél, haladj ebbe az irányba, és ennek kénytelen vagy engedelmeskedni.

A valós vágyak arra valók, hogy végigvezessenek az életen. Ebből kifolyólag nem az a cél, hogy minél hamarabb elérd őket, hanem hogy mutassák Neked az utat.

A vágyaid olyanok mint a lámpások egy sötét utcán. Hazavezetnek, önmagadhoz. Mindig egyre közelebb és közelebb.

Egyesek szerint vannak olyan pillanatok, amikor az ember tényleg szabadon azt tesz, amit akar. Meglepő ez a naivitás, nem?

Azt hinni, hogy van az életnek olyan pillanata, amikor nincsenek korlátok és te szabadon tehetsz, amit csak akarsz….elég merész gondolat…

Mielőtt nagyon beleélnéd magad ebbe az álomba vizsgáld meg kérlek, hogy volt-e már olyan pillanat az életedben, amikor tényleg bármit a világon megtehettél, amit csak akartál?

És már hallom is a válaszodat, hogy “Hát még jó, hogy van ilyen! Mondjuk mikor otthon vagyok egyedül akkor végre azt csinálhatok, amit akarok…”

Na persze! Például akár Miamiba is elrepülhetsz ebben a szent minutumban, ugye? Nézzük mire nincsen még esélyed ezen kívül. Például:

• nem tudsz hintázni a kertben, ha a panel 10. emeletén laksz,
• nem tudsz beszélgetni azzal a barátoddal, amelyik éppen a moziban ül,
• nem tudod elolvasni azt a könyvet, amit elfelejtettél megvenni vagy kikölcsönözni,
• nem tudsz TV-t nézni, ha elmegy az áram,
• nem tudsz semmit csinálni, ha éppen migréned lesz és
• nem tudsz aludni, ha a szomszéd épp felfúrja a polcokat a falra.

Amikor éppen egy dombon ülsz, akkor nem a folyónál vagy. Tehát semmilyen vizes sportra nincs esélyed, se halakat fogni, se papírcsónakokat úsztatni. Persze erre mondhatod, hogy te szándékosan és önszántadból utaztál nyaralni dombvidékre folyópart helyett. És ezt értem is...de mégis akkor mivel másabb ez a helyzet, mint bemenni dolgozni, amikor a munkaszerződésedet is önszántadból írtad alá és te választottad?!

Erre csípőből jön a válaszod, hogy de dolgozni muszáj...pedig nem, nem muszáj, te szeretnél pénzt keresni és ezért akarsz dolgozni. És tudom, hogy ilyenkor teljesen hülyének nézel már a felvetésemért is, hogy a munka a te önkéntes, szabad választásod lenne, de azért kérlek gondolkozz el rajta, hátha mégis ráébredsz, hogy tényleg az.

Mert lássuk be, azért vannak más opciók. Vegyük azt az esetet, hogy Te csak a pénzkeresés miatt vállaltál munkát. Nézzük az egyéb lehetőségeidet:

• segélyeken élsz
• lopsz
• hajléktalan leszel
• kölcsönkérsz
• a szüleiddel laksz vagy valaki más segítségét kéred
• eltart a párod
• nyersz
• önellátó földművelő leszel
• eladod amid van
• seftelsz
• plusz bármi kreatív ami nekem most nem jutott az eszembe

Szóval, amit valójában teszel, amikor önszántadból, kényszer nélkül munkát vállalsz pénzkereseti céllal, az az, hogy a rendelkezésedre álló lehetőségek közül kiválasztod a számodra legmegfelelőbbet, a legjobbnak és leghelyesebbnek tűnőt vagy a legkönnyebben elérhetőt.

Ugyanez a helyzet amikor úgy döntesz, hogy nyaralni mész a szabadnapjaidon, ahelyett, hogy

• otthon takarítanál
• meglátogatnád a rokonaidat
• önkénteskednél
• kerítést festenél
• segítenél a szomszédnak felújítani a lakást
• megszerelnéd a kocsit
• intenzív nyelvtanfolyamra mennél

Mégis, amikor a munkába járásról van szó azt kényszernek tekinted és úgy is éled meg. Amikor nyaralásról van szó, azt pedig saját szabad döntésednek tartod és eképpen örömmel is tölt el.

Amikor elhiteted magaddal egy-egy döntés kapcsán, hogy nincs más választásod, akkor elveszed magadtól a felfedezés lehetőségét! Ha előre eldöntöd, hogy csupán kényszerből kell megtenned valamit, akkor agyadat egyértelműen arra biztatod, hogy keresse a kényszeredett, erőszakos és kellemetlen pillanatokat a döntés eredményében. Nem hagyod, hogy elméd észrevegye az örömteli és élvezetes pillanatokat, hiszen Te már tudod, hogy ez nem lehet sem élvezetes sem örömteli. Mert nem te választottad. Mert ezt valaki rád erőszakolta.

Ha megkérdezném ki volt az, megdöbbenve találnál rá önmagadban a válaszra: TE MAGAD.

“Nem tehetek mást!”

Hányszor gondoltad és hányszor hallottad ezt mások szájából is?

Mit jelent ez a mondat valójában?

Azt, hogy csak olyan választási opcióim vannak, amelyekkel nem szimpatizálok túlságosan és kiválasztottam a legkevésbé rosszat. Vagy lenne más választásom, ami sokkal inkább kielégítő számomra, de nem merem/akarom/tudom azt választani, mert valami nálam erősebb hatalom erre késztet. Ilyen erős hatalommal bírnak:

• a megfelelési kényszer,
• a félelemek,
• a szeretethiány,
• a kínzó éhség,
• a magány,
• a fájdalom,
• a szégyen,
• a vágy az elfogadottság és összetartozás megélésére.

Tehát valójában ilyenkor is tehetnél mást, de a Te belső igényeid, szükségleteid, hiányaid és vágyaid egy bizonyos döntés megtételére ösztönöznek, aminek Te valószínűleg engedni fogsz, akkor is, ha a döntés végrehajtása egyébként nincsen ínyedre.

Én csak arra kérlek, hogy ne tetézd ezt a számodra nehéz döntést még egy plusz teherrel, a haraggal és/vagy önostorzással. Nincs értelme azon stresszelned magad, hogy miért vagy képtelen jobb utat választani vagy hogy miért ilyen szörnyű ez a világ, ez a rendszer, ez a rokonság, ez a munkahely, hogy ilyen kellemetlen döntésre kényszerít téged. Jelen pillanatban ezek a feltételeid. Kár vitatkozni azzal, ami van, mert attól nem fog megváltozni, hogy próbálod letagadni, hogy saját elhatározásból döntöttél. Egy dolgot viszont biztosan elérsz vele, tönkreteszed a mindennapjaidat. Az ellenállás és állandó küzdelem annyira kimerít, hogy a végén már élni sem lesz kedved.

Helyette inkább tudatosítsd magadban, hogy minden pillanatban szabadon választasz a fennálló lehetőségek közül a te külső és belső feltétel- és szükségletrendszereid alapján, így felvállalva az életed irányítását és átvéve a hatalmat sorsod felett. Természetesen ezt a feltételrendszert jogodban és módodban áll megváltoztatni, ehhez viszont kár állandóan puffognod és kritizálnod magadat, másokat vagy a világot. Ezt elég szimplán eldöntened és elkezdened feltárni magát a rendszert, ami mozgat téged. (Jó hírem van! Mióta ezt a blogot olvasod folyamatosan a feltárás útján jársz! ;) )

Hozzátartozik az igazsághoz, hogy vannak általad megváltoztathatatlan feltételek is, amelyek együtt járnak a földi élettel vagy a te saját sorsoddal. Nekem például ebben az életben már soha nem lesz modellalkatom, mert nem vagyok elég magas hozzá. És hiába utálom az elektronikus kütyüket a 21. század akkor is ezekről szól és ezeknek kedvez.

Azt gondolom valahol mélyen belül mindannyian elfogadjuk a tényt, hogy vannak korlátok az életben. Sokkal inkább azzal szoktuk vitatkozni, hogy nekünk több vagy kevesebb van-e, mint a többieknek vagy, mint amennyit szeretnénk magunknak.

Az érdekes viszont az, hogy a korlátozottságod mértéke nem a külvilágban dől el, hanem a fejedben.

Teljesen más fizikai állapot, és mégis ugyanaz a gondolat, amely ugyanúgy csalódást, fájdalmat és szenvedést okoz a gazdájának.

Valószínűleg még mindig sokan vitatkoznátok azzal, hogy az említett két személy egyformán szenved. Nem tudok és nem is akarok ebben állást foglalni, mert honnan tudhatnám én vagy te, hogy valaki más mennyire szenved. Abban talán megegyezhetünk, hogy mindenkinek a saját szenvedése a legnagyobb és legfájdalmasabb. Összehasonlítani már csak azért is képtelenség, mert mások érzéseit nem éljük át, maximum elképzelni tudjuk.

Ami viszont biztos, hogy ugyanazt a korlátozó gondolatot elő tudja idézni két teljesen különböző testi/fizikai állapot, tehát a korlátozottságod a körülményektől nem függhet. Sokkal inkább függ attól, hogy mennyit és kihez viszonyítod magad és az életedet. Hogy mennyire érzed szükségét az összehasonlításnak. Hogy mennyire vagy képes együttműködni az életed feltételrendszerével ellenállás nélkül. És hogy mi a célod, boldognak lenni vagy duzzogni.

Az összes eddigi bejegyzéssel arra próbáltam rávilágítani, amit ebben a bejegyzésben összefoglalok. Remélem az mostanra számodra is bizonyítást nyert, hogy a világ- és énképed valójában gondolatok összessége, amelyeket te azonosítasz be tényként vagy tudásként. Ha ez a mondat most meglepetésként ért Téged, akkor kérlek olvasd el újra az előző posztokat és próbáld megkeresni az előbbi mondat értelmét a te olvasatodban. Nem kell egyetértened az én mondatommal, fogalmazd meg a te meglátásodat.

A világ- és énképed egyedi, mint ahogyan mindenkié az. Nincs még egy ember a Földön, akié pont ugyanolyan lenne, mint a tied. Persze ez csak az én feltételezésem, de mivel erre bizonyítékunk úgyse lesz, így nyugodtan állíthatom ezt. Te meg valami mást. :)

Tehát van kb. 7 milliárd ember a világon (állítólag, én még sosem láttam mindet) és ez azt jelenti, hogy van kb. 7 milliárdnyi különböző rendszer. Mindegyik egy-egy sajátságos külön világ. Ugyanott élünk és mégis mindenki máshol. 

Mire is gondolok?

Mondjuk az én világomban a rendőrök okosak, a tiedben bugyuták. Az én világomban a kisebbséget le kell nyomni, a tiedben pedig be kell integrálni. Az én világomban Budapest szép és élhető hely, a tiedben egy olyan ország fővárosa, ahonnan menekülni kell. Az én világomban a szeder egy savanyú izé, a tiedben a legfinomabb gyümölcs a világon. Az én világomban Bandi egy hülye lúzer, a tiedben pedig az egyik legjobb haver. Szerinted amit te gondolsz vagy tudsz az igaz, amit a többiek az pedig nem. Szerintem pedig lehet igaza két egymással ellentétes állásponton lévő embernek is.

Valójában ezek nem igazságok, se az enyém se a tied, ezek csak nézőpontok. Vélemények. Különböző világok. Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, egyik sem igazabb vagy hamisabb a másiknál. Egyszerűen csak különbözőek. 

És hogy miért beszélek ennyit arról, hogy a gondolataiddal alkotod meg a világot?

Azzal valószínűleg egyetértesz, hogy érzéseid befolyásolják hogylétedet, boldogságodat. Ha éppen fájdalmat vagy félelmet érzel, akkor nem vagy túl jól, szabadulnál az érzéstől, menekülnél, bármi áron megszüntetnéd. Ha éppen örömet tapasztalsz, akkor pedig szívesen menyújtanád a perceket, hogy örökké tartsanak.

Ez eddig azt hiszem mindenkinek tiszta sor.

A probléma csak az, hogy nem annyira tudod hogyan befolyásold az érzéseidet. Persze van néhány dolog, amiről tudod, hogy el kell kerülnöd, mert azokban a helyzetekben rosszul érzed magad és azt is tudod milyen helyzetek okoznak örömet. Viszont ezek sem működnek mindig. Gondolom veled is előfordult már, hogy hiába akartál elkerülni valamit, valahogyan mégis belesodródtál a nemkívánt helyzetbe, amitől rosszul érzed magad. Vagy olyan is lehetett, hogy mégsem érezted benne magad olyan rosszul, mint korábban gondoltad. De az örömtelinek vélt helyzetek sem mindig hozzák meg a várt eredményt, van hogy elmarad a pozitív érzés, vagy nem annyira erőteljes, mint remélted.

És akkor ott vannak még azok a pillanatok, percek, órák, amikor elképzelésed sincs, hogy honnan tör rád a félelem, aggódás vagy éppen az oknélküli jókedv. Ezek az érzelmi hullámok legtöbbször a gondolataid következményei.

Persze ez egyáltalán nem egy ilyen jutalmazós-büntetős játék, de Neked akár így is tűnhet.

Megpróbálom két példán keresztül bemutatni, hogy miről is van szó. Nyugodtan helyettesítsd be a saját gondolataiddal és reakcióiddal a levezetést.

A fenti ábrákat átnézve láthatod, hogy többszörös függésben éled az életed gyakorlatilag minden egyes pillanatát. Természetesen az értelmezések sokkal többfélék lehetnek, mint ahogy az érzelmek skálája is végtelen. Az ábrák a sarkított állapotokat, nagyjából a két végletet tükrözik.

A függést a következő elemek tartják fenn:

1. Első körben függsz attól a világ- és énképtől, amit születésed óta építgetsz a fejedben.
   
   
2. Második körben függsz attól, hogy hogyan értelmezed a külső eseményeket. Az, ami történik, egyáltalán nem biztos, hogy valóban azt jelentette, amit Te felfogtál belőle.
   
   
3. Harmadik körben pedig függsz attól, hogy milyen érzelmeid vannak az adott pillanatban. Ez alapján ítéled és éled meg jónak vagy rossznak az életedet, a helyzetet, a pillanatot. És végső soron ez mutatja meg, hogy mennyire érzed jól magad a bőrödben.

Megkérdőjelezetlen tudás. Mégis a korábbi bejegyzést továbbgondolva gyakran felmerül problémaként, hogy a saját tudásunk megkérdőjelezése csak egy bizonyos pontig működik, de nem alkalmazható a tények esetében. Például elhangzott már a következő mondat konzultáción:

- De hát te is tudod, hogy az  emberek megbízhatatlanok! Ez nem csak az én véleményem, mindenki ezt gondolja. Ezen nincs mit megkérdőjelezni, ezt kár átgondolni, mert úgyis ez a helyzet. Én ezt nem kitalálom, ez a tapasztalatom!

Tényleg? Vajon mindenki ezt tapasztalja és gondolja?

Ez vajon egy objektív tény?

Az, hogy mit tapasztalsz nagyban függ attól, hogy mit tudsz/hiszel a világról, mit vársz el tőle, mit tudsz elképzelni róla és benne, magyarul mire tudod vagy akarod ráirányítani a figyelmedet.

Ezt nagyon könnyen beláthatod Te is.

Vegyük például azt a helyzetet, hogy kocsit szeretnél venni, ezért most elkezded nézegetni a márkákat, típusokat és kiválasztasz egy kedvencet. Sokat foglalkozol a gondolattal, hogy milyen jó lenne ezt a típust megvenni, elképzeled, hogy már meg is van és vezeted. Vagy csak azon jár az eszed, hogy mikor és miből tudod kifizetni, de mindenképpen sokat foglalkozol gondolatban a megvásárolandó új kedvenccel. Lehet, hogy eddig sosem vagy nagyon ritkán láttál ilyen autót az utakon, parkolókban vagy bárhol, de mostantól garantáltan állandóan észreveszed majd. Úton-útfélen kiszúrod; olyan érzésed lesz, hogy a fél világnak ilyen autója van. Ez nem azért van, mert hirtelen mindenki vett egyet, hanem mert te folyton észreveszed azt, ami eddig is ott volt, csak korábban nem tulajdonítottál neki túl nagy jelentőséget. Nem irányítottad rá a figyelmedet.

Tehát, ha neked az a tapasztalatod, hogy mindenki megbízhatatlan, akkor jelenleg nem veszed észre a megbízható embereket, nem velük kötsz üzletet, nem velük barátkozol. Te zárod ki őket az életedből, mert nem férnek bele a jelenlegi tudásodba, világképedbe. Pedig vannak megbízható emberek. Te például az vagy, nem?

Persze, hogy az, mivel a jelenlévők mindig kivételek. ;)

Szóval a tények nagy része tulajdonképpen a megtanult tudásod részei, ezért szubjektívek és nem örökérvényű igazságok. Ezekből van, amit szüleidtől tanultál, van, amit az iskolában tanítottak neked és van, amit csak szimplán örökségként hordozol a génjeidben. Tudás az, amiben biztos vagy, amit tényként kezelsz az életedben önmagaddal vagy a világgal kapcsolatban.

Nézzük meg egy kicsit konkrétabban mire is gondolok. Íme a nem teljes lista arról, amit én tanultam önmagamról és a világról a 3 különböző forrásból:

Szüleim által:

• hogy hívnak engem és a testvéreimet
• a legtöbb tárgy nevét
• hogyan és milyen gyakran kell takarítani
• hogyan és mit illik nem családtagokkal megbeszélni
• mik azok a dolgok, amiktől félni kell
• nyugodtan beengedhetjük-e a villanyórást, hogy megnézze az óráállást vagy nem
• kinek mihez van joga a családon belül
• kiket ítélünk el
• hogyan kell megfogni az evőeszközt
• mennyire vagyunk igényesek a környezetünkre, önmagunkra
• a kemény munka erény, csak az az érték, amit így szerzünk meg
• mit jelent szabadnak lenni, élni, boldognak lenni, örülni, sírni, fájdalmat átélni, stb

 Iskolában:

• a társak szeretnek-e vagy kiközösítenek
• könnyen kötök-e barátságokat, új ismeretségeket
• félek-e a hierachiában felettem állótól
• kiállok-e magamért nálam magasabb rendű és/vagy erősebb emberekkel szemben
• a tudás fontosságát, nélkülözhetetlenségét
• mások által vagyok értékes vagy értéktelen
• nem számít mit gondolok, csak hogy mit tudok
• bizonyos dolgok értékesebbek, fontosabbak, jelentőségteljesebbek mint más dolgok...ez személyekre is igaz => osztályozás, ítélkezés, csoportosítás, összehasonlítás szükségessége és természetessége
• persze matekot, történelmet, nyelvtant és sok egyéb lexikális tudást is ;)

 Öröklött sejtszintű tudás:

• a bűnösnek bűnhődni kell, ez lenne az igazságos
• a gazdagok becstelenek, tisztességtelenek
• a nők elnyomásban élnek, alárendeltek a férfinak
• a férfiakat a nők kihasználják, félni kell nehogy egy nő behálózzon
• fejlődni kell, tanulni kell, haladni kell
• a szegénység megéri, mert a szegények boldogabbak avagy a gazdagok boldogtalanok
• az emberek eredendően rosszak
• a halál az élet vége

Ez a lista végtelenül hosszú...ennek köszönhetően mire felnövünk van egy konkrét, kialakult, véglegesített(nek hitt) képünk a világról, benne a helyünkről, tulajdonságainkról, képességeinkről, maximum elérhető eredményeinkről és gyakorlatilag mindenről. 

Ez a sok tudás, amivel rendelkezünk felnőtt korunkra elég nagy elégedettséggel tölt el bennünket, hiszen rengeteg munkát fektettünk abba, hogy magunkévá tegyük azt és kialakítsuk belőle a saját kis struktúránkat, amit tulajdonképpen világképnek és énképnek nevezünk. Ez adja az életben a biztonságunkat, enélkül a tudás nélkül elveszettnek érezzük magunkat.

Gondolj csak bele, milyen érzés egy másik ország másfajta kulturájában boldogulni és oda beilleszkedni. A kezdetekben vagy kiakadsz és kétségbeesel vagy kiakadsz és szidod a másik kultúra vélt vagy valós hiányosságait. 

De már egy új közösségbe való beilleszkedés is okoz némi fejfájást, ha az más szabályok szerint működik mint, ami a mi világképünkbe kódolva van. Persze ezt inkább úgy szoktuk értelmezni, hogy az új társaság abnormális hülye és akkora badarságokat csinálnak, amit képtelenség befogadni, nemhogy elfogadni! 

Így hát ez a biztonságos tudáshalmaz, ami a világban való eligazodásunkat szolgálta gyermekéveinktől fiatal felnőtt korunking, egy idő után a legnagyobb akadályunkká válik. Akadályoz minket a nyugodt, boldog élet megtalálásában. Ugyanis a boldogságunkat az teszi tönkre, amikor a világ és benne a többi ember nem illeszkedik a világképünkbe; azzal ellentétesen cselekszik, gondolkodik és reagál ránk vagy az általunk véghez vitte cselekedetekre. 

Minden alkalommal, amikor bosszankodunk, kiábrándulunk, dühösek leszünk vagy csalódunk - tehát kibillenünk az egyensúlyunkból - az annak az eredménye, hogy a világban valami nem úgy történt, ahogyan mi elvárnánk. A történés ellentmond annak a tudásnak, amit mi tényként őrzünk magunkban. 

Ha elsőre ellenállást érzel magadban a feladattal kapcsolatban, ne lepődj meg nagyon. Azontúl, hogy a tudásunk adja a biztonságot és a stabilitást a létezésünkhöz még más oka is van a tudásunkhoz való ragaszkodásnak.

Mint ahogyan azt az előbb már említettem, végtelenül sok tény van a fejünkben. Tudásunk hatalmas és minél hatalmasabb mi annál büszkébbek vagyunk magunkra. Nem tudni szégyen, a tudás viszont állítólag hatalom. Mégpedig azért, mert azt a látszatot kelti, hogy jobbak vagyunk másoknál. Pont emiatt nehéz feladni azt a késztetést, hogy tudjunk minden választ és amit nem tudunk, azt pedig lehetőleg szerezzük meg. Mert akkor birtokunkban lesz valami, amit senki nem vehet el tőlünk, amitől fontosabbak és értékesebbek leszünk, mint az átlag, vagy legalább feljutunk átlagszintre.

 Lehet egy kicsit tudásellenes vagyok?! Nem véletlen.

Szerintem a tudás sokszor ártalmas és oknélküli gőgre vagy arroganciára sarkall, ahelyett, hogy igazi magabiztosságot és valós (emberi) fejlődést eredményezne. Ezért arra kérlek, hogy legyél rugalmas a tudással, a tényekkel kapcsolatban és mindig tartsd meg magadnak a tévedés lehetőségét. Legyél kíváncsi és nyitott arra, hogy változtass nézeteiden, újraértelmezz dolgokat, fogalmakat, helyzeteket, embereket. És persze legyél magaddal is türelmes és kedves akkor is, ha a tudásodat nehezen engeded el...

A tudást sajnos tényleg nem tudja elvenni tőlünk senki, ezt csak mi tehetjük meg magunkért. 

Egész életünkben arra treníroznak minket, hogy bízzunk a fejünkben. A tudásnak rettentően nagy értéket tulajdonítanak napjainkban. Nem akarom becsmérelni a tudás jelentőségét, de ha kicsit jobban körülnézel Te is látni fogod, hogy sokkal bizonytalanabb a megszerzett tudás, mint amilyennek próbálják eladni.

Szerintem az a minimum, hogy kételkedj a megszerzett tudásodban. Másokéban meg főleg!

Azt, hogy éppen mit tudnak alátámasztani a különböző tudományágak, folyamatos változásban van. Néha rájönnek, hogy hatalmas tévedés volt az előző 10-20-50-150 éves állítás, mert napvilágot lát valami addig felfedezetlen tény vagy összefüggés, ami alapjaiban változtatja meg a képet. Ilyenkor széttárják a kezüket és azt mondják bocsi, de erre csak most derült fény. Szerinted hány dolgot állítanak jelenleg rosszul pusztán azért, mert még nem jöttek rá valamire vagy mert még nem nyert bizonyítást? Hogy lehet így bízni a tudásban? Egyáltalán Te miért bízol benne annyira?

Galilei péládul hiába állította, hogy nem a Föld van a világegyetem középpontjában és hogy a Föld mozog és forog. Nem hittek neki, még perbe is fogták nézetei miatt. Majd nagyjából 2 évszázaddal később sikerült bizonyítani a feltételezéseit. Abban a röpke 200 évben továbbra is hitték, hogy a Föld nem mozog, hanem a Nap kering körülötte.

De vegyünk egy átlagemberhez közelebbi példát. Mondjuk a táplálkozás területét. Annyiféle irányzat van már, hogy lassan összeszámolni se lehet – vegetáriánus, vegán, makrobiotikus, paleolit, reformkonyha, biotáplálkozás, nyerskoszt, ajurvédikus, szétválasztó diéta, antropozóf (emberkedvelő) étrend. Mindegyik mondja a saját igazát, hogy az a típusú étkezés miért nagyon jó és egészséges. Bármelyik étrend esetén találunk követőket, akik imádják azt és elégedettek vele, de vannak akik felháborodva hagyják abba. Tőlük aztán jönnek az ellenérvek, a kudarcok, a sikertelenségek bizonyítékai, amik cáfolatul szolgálnak az étrend egészséges vagy hasznos voltára. Van akinek beválik, amit a tudomány mond, van akinek meg nem.

És akkor jön a nagy kérdés – most kinek higgyek? Hát én azt javaslom magadnak. A te saját bölcsességednél senki nem tudja jobban megmondani, hogy neked mi a jó és hogy mi az igaz a te szervezetedre, a te testedre, a te életedre. Szuper, hogy ezerféle irányzat van, és ha elfogadod, hogy a tudás nem egyetemleges, hanem egyénenként változó igazságtartalommal bírhat, akkor mindenféle ellenérzés és harag nélkül képes leszel a saját utadat járni a saját igazságod mentén.

Minden megszerzett tudás a múlt törvényszerűségeit és tapasztalatait vizsgálja egy konkrét ember (szemlélő) szemszögéből és elvárásai mentén, így nem lehet teljes és tökéletes. A múlt tele van hibákkal és az abból kialakított tudás nemkülönben ilyen.

Mára már bizonyított, hogy minden kísérlet eredményét befolyásolja az, hogy az azt elvégző személy milyen eredményre számít. Na akkor szerinted ez mennyire lesz objektív tudás a végén? Pedig a tudás elvileg pont azért megbízható, mert objektív tényeken alapuló.

Mivel a tudásról tévesen azt híresztelik, hogy megbízható te is erre alapozod a döntéseidet. Ha valamit egy tudós, kutató, orvos, matematikus vagy egyéb tudományos fokozattal rendelkező esetleg társadalmilag elismert személy állít azt jobban elhiszed, mint amit te belül érzel a helyzettel kapcsolatban. Nem mersz önmagad belső bölcsességére hallgatni és ez igen nagy baj. Egy idő után korlátozott lehetőségeid lesznek, mert a tudásod lecsökkenti az elérhető és megvalósítható opciók számát. A világot csak ezen a korlátozott tudáson keresztül leszel képes értelmezni és felfogni, minden más, ami ennek nem fog megfelelni elutasítást, félelmet, szégyent és aggodalmat fog kelteni benned.

Nincs nekem bajom a tudással, én is sok helyen sokmindent tanultam eddigi életemben és hasznosítom is azokat. A probléma ott kezdődik, amikor megkérdőjelezés nélkül fogadod el a tudást; anélkül, hogy átfuttatnád a saját belső igazságszervereden.

Amikor tudásról beszélek nem csak az iskolában megtanultakra gondolok. Minden olyan fogalmat, következtetést és világról alkotott tényt (tényként kezelt véleményt) értek ez alatt, ami benned természetesként és objektívként van tárolva. Minden tudás, amiről egyszer elhitted, hogy igaz.

Az óvodai eredmény elég jól megmutatja, hogyan működik a megszerzett tudás: 61 kép ábrázolt férfiakat és csak 5 kép nőket.

A legtöbben ezeket a szakmákat férfiaknak tulajdonítják, mert ezt szokjuk meg, ezt tanulja és fogadja el az agyunk alap beállításként a világról. Hogy ezek férfias szakmák. Ennek több következménye is lehet, ha ez a tudás megkérdőjelezhetetlenül rögzül bennünk.

Például fel sem fog merülni a fejünkben lányként, hogy ezek közül a szakmák közül válasszunk hivatást.

Annyira meglepő lesz szembetalálkozni egy női képviselőjével bármelyik férfiasnak hitt szakmának, hogy hirtelen összezavarodik az agyunk. Mert valami ellentmond a tudásának. Ezért kevesebb bizalom alakul majd ki bennünk, amikor nőket látunk ezekben a pozíciókban. És nem azért mert utánanéztünk, hogy mennyivel jobban (vagy rosszabbul) teljesítenek a férfiak vagy konkrétan arról a nőről hallottuk, hogy hibákat követett el ebben a szakmában. Nem, nem...egyszerűen azért, mert úgy tudjuk, hogy ezekben a szakmákban férfiaknak van helye. És kész.

A fejed nem örül, amikor a valóságban valami másképp alakul, mint ahogyan az benne tudásként rögzült. Kétkedővé, bizalmatlanná és bizonytalanná tesz téged, amit te bezárkózással, támadással, agresszivitással fogsz palástolni vagy próbálni megszüntetni.

Ugyanez a megszerzett tudáshoz való ragaszkodás vezeti a rasszistákat harcba vagy a szülőket az ordításhoz és gyermekeik megszégyenítéséhez.

Egy másik történet is tanulságos lehet számodra. Olvastam valahol, lehet nem is történt meg, de az biztos, hogy könnyen megtörténhetett volna.

Egy kislány kapott két almát az iskolában. Hazavitte mindkettőt és megmutatta Anyukájának a szerzeményét. Az Anyuka megkérte kedvesen a kislányát, hogy az egyik almát adja neki.

Erre a kislány fogta és mindkettőből kiharapott egy-egy darabot. Az Anyuka látva a kislány meglepő tettét, bosszús lett és csalódott, hogy milyen önző gyermeke van, aki a kedves kérés ellenére nem hajlandó vele megosztani az almáját.

Miután a kislány végzett a falatok lenyelésével, közölte az Anyukájával hogy a bal kezében lévő alma a finomabb, azt adja neki oda.

Az Anyuka úgy tudja, hogy beleharapni egy almába egyenlő a birtokviszony kifejezésével és ennek mentén feltételezte, hogy gyermeke mindkét almát magának akarja. Ez egy apró, de szemléletes példa. Számtalan ilyen történetet mesélhetnék még Neked, amelyből kiderül, hogy a múltban szerzett tudásod meggátol Téged a tisztánlátásban, ítélkezővé tesz és negatív érzelmek sorát indítja be nálad ok nélkül.

Hogy kapcsolódik a korábbi bejegyzésekhez a nehéz döntési helyzetek vizsgálata? 

Ha voltál már döntéskényszerben, akkor tudod, hogy a veszteségtől való félelem ilyenkor elemi erővel tör rád. Pontosabban az a félelem, hogy ha rosszul döntesz akkor veszteség, megbánás és bűntudat lesz úrrá rajtad, amit nem szeretnél megtapasztalni. De vajon miért nem a mindennapjaid része ez a stressz?

Te valamiért azt hiszed, hogy csak akkor kell döntened, amikor a fejedbe veszed, hogy döntened kell.

Oké, megmagyarázom.

Mondjuk eltelik 20 év a házasságodból, van munkád, párod, 2 gyereked meg 1 házad. Egyszer csak azt érzed, hogy túl sok feszültség keletkezett benned, mert nem mennek otthon olyan jól a dolgok. Nem úgy, mint régen; már egy ideje idegesít az asszony/ember, nem tudsz már hozzá kapcsolódni. (persze szex az már régen nincs, de mostmár hozzászólni sincs kedved) Ekkor elgondolkozol rajta, hogy lehet el kellene költöznöd, új életet kezdened, elvégre még mindig csak a 40-es éveid közepén jársz. Hát mikor máskor lépnél, ha nem most! Ilyenkor azt gondolod, hogy egy nagyon nehéz döntési helyzetbe kerültél, ahol ráadásul rossz döntés következtében nagyon sok veszítenivalód van.

A valóság azonban az, hogy a házasságod 20 évének minden napján, valójában minden percében hoztál egy döntést, ami által pont ugyanannyi veszteség ért, mint amennyi a jelenlegi döntésed után fog. Mert veszteség garantáltan érni fog, ezen kár is aggódnod.

Minden alkalommal, amikor újat választok, szintén lemondok az összes többi lehetséges útról és mindazokat elveszítem.

Azonos mértékű veszteség, Te mégis felértékeled az utóbbit.

 Valahogyan nem vesszük észre, hogy a változatlan helyzet, akár jól éljük meg azt akár rosszul, ugyanúgy egy választás, egy döntés eredménye, mint amikor változtatni kezdünk valamin. Tehát valójában, mikor valaki azt mondja, hogy nem tud dönteni, akkor hazudik. Amikor te 'nem döntesz', akkor éppen arról hozol döntést, hogy fenntartod az eredeti vagy jelenlegi állapotot változatlanul. Ez is egy döntés! Ami veszteséggel jár. Mint minden döntés a világon. Olyan nincs, hogy te nem veszítesz egy döntésen. Csak amikor a döntés eredményeképpen rögtön jól érzed magad - sikeresebbnek, szabadabbnak és boldogabbnak, mint korábban - akkor nem foglalkozol azzal, hogy mit veszítettél. De ez nem jelenti azt, hogy tényleg nem is veszítettél. És még azt se jelenti, hogy jól döntöttél.

Az a nyomás, amit magadra helyezel azzal, hogy elhiszed az általad döntésnek kikiáltott helyzetnek nagy jelentősége van, mert most kivételesen sokat veszíthetsz, megakadályozza, hogy jól érezd magad a pillanatban és hogy szívből, félelem nélkül hozd meg a döntésedet. Valójában már azért is jobban leszel a döntés után, mert ettől a feszültségtől megszabadulsz. Mi lenne, ha enélkül a feszültség nélkül hoznád meg a döntést, amit döntésnek tartasz? Végülis korábban évekig sikeresen, stressz nélkül változatlanul ugyanazt döntötted minden nap, hogy maradsz a helyeden. Lemondva minden másról. Miért kellene ennek a döntésnek nagyobb feszültséggel járnia?

Amikor mérlegeled a veszteséget, jó döntést akarsz hozni. Racionálisan fel akarod mérni, hogy melyik esetben nyersz többet, melyik hoz számodra több előnyt, több örömöt, több szeretetet, több pénzt, több elismerést vagy legalábbis kevesebb bajt, problémát, kudarcot, elutasítást.

A probléma ott van, hogy a fejed nem képes a jövőbe látni, csak elemezni tudja a múltat a múlt történései alapján. Amikor hiszel a fejednek, akkor azt is elfogadod, hogy a múlt mindig ismétlődik, mindenki és minden ugyanolyan marad, azok a szabályszerűségek lesznek érvényben a jövőben is, amik a múltban. Ha ez tényleg így lenne, akkor a fejed jó döntést hozna.

De az emberi lét és benne az ember állandó változásban van. Folyton fejlődik, átalakul, újabbnál újabb felfedezéseket tesz és ezáltal újabb szabályszerűségek jönnek létre a világban. A világon semmi nincs kőbe vésve, de ezt már te is tapasztaltad. Mindig történnek olyan dolgok, amikre nem számítasz, mert a múlt nem készített fel rájuk, vagy pont az ellenkezőjüket prognosztizálta.

Tehát ez a pro/kontra mérlegelés nem fog közelebb vinni a döntéshez Téged. Viszont nagyon össze fog zavarni, fel fog hergelni, meg fog ijeszteni és jól ki fog készíteni.

Fogadd el, hogy a döntést a fejed nem tudja meghozni. Honnan tudhatná mi lesz jó neked a jövőben, mikor fogalma sincs róla mi fog történni akár egyik akár másik akár a sokadik lehetőség esetén?

A döntés egyszercsak úgyis megszületik benned, abban az üres térben, amiről már korábban beszéltem. És amikor készen állsz rá, nem állsz ellen neki, nem agyalsz rajta és nem görcsölsz rá, akkor te is meg fogod tudni mi az. A döntés egyszercsak tudatossá válik benned, felmerül mint a világ legtermészetesebb és legegyértelműbb válasza és akkor biztosan tudni fogod, hogy ez az egyetlen út, amit a pillanatban választhattál. Ekkor nem fogsz már azon rágódni, hogy mit veszítettél, mert tudod, hogy úgysem dönthetsz másképp. Neked ez az életed, Neked ez az utad, ez a döntésed. Nem lesznek kétségek vagy kételyek. Veszteségek igen, na de az akkor már kit érdekel, ugye? Hiszen veszteségek mindig lesznek.