Szabad akarat - valóság vagy illúzió?

Egyesek szerint vannak olyan pillanatok, amikor az ember tényleg szabadon azt tesz, amit akar. Meglepő ez a naivitás, nem?

Azt hinni, hogy van az életnek olyan pillanata, amikor nincsenek korlátok és te szabadon tehetsz, amit csak akarsz….elég merész gondolat…

Mielőtt nagyon beleélnéd magad ebbe az álomba vizsgáld meg kérlek, hogy volt-e már olyan pillanat az életedben, amikor tényleg bármit a világon megtehettél, amit csak akartál?

És már hallom is a válaszodat, hogy “Hát még jó, hogy van ilyen! Mondjuk mikor otthon vagyok egyedül akkor végre azt csinálhatok, amit akarok…”

Na persze! Például akár Miamiba is elrepülhetsz ebben a szent minutumban, ugye? Nézzük mire nincsen még esélyed ezen kívül. Például:

• nem tudsz hintázni a kertben, ha a panel 10. emeletén laksz,
• nem tudsz beszélgetni azzal a barátoddal, amelyik éppen a moziban ül,
• nem tudod elolvasni azt a könyvet, amit elfelejtettél megvenni vagy kikölcsönözni,
• nem tudsz TV-t nézni, ha elmegy az áram,
• nem tudsz semmit csinálni, ha éppen migréned lesz és
• nem tudsz aludni, ha a szomszéd épp felfúrja a polcokat a falra.

Amikor éppen egy dombon ülsz, akkor nem a folyónál vagy. Tehát semmilyen vizes sportra nincs esélyed, se halakat fogni, se papírcsónakokat úsztatni. Persze erre mondhatod, hogy te szándékosan és önszántadból utaztál nyaralni dombvidékre folyópart helyett. És ezt értem is...de mégis akkor mivel másabb ez a helyzet, mint bemenni dolgozni, amikor a munkaszerződésedet is önszántadból írtad alá és te választottad?!

Erre csípőből jön a válaszod, hogy de dolgozni muszáj...pedig nem, nem muszáj, te szeretnél pénzt keresni és ezért akarsz dolgozni. És tudom, hogy ilyenkor teljesen hülyének nézel már a felvetésemért is, hogy a munka a te önkéntes, szabad választásod lenne, de azért kérlek gondolkozz el rajta, hátha mégis ráébredsz, hogy tényleg az.

Mert lássuk be, azért vannak más opciók. Vegyük azt az esetet, hogy Te csak a pénzkeresés miatt vállaltál munkát. Nézzük az egyéb lehetőségeidet:

• segélyeken élsz
• lopsz
• hajléktalan leszel
• kölcsönkérsz
• a szüleiddel laksz vagy valaki más segítségét kéred
• eltart a párod
• nyersz
• önellátó földművelő leszel
• eladod amid van
• seftelsz
• plusz bármi kreatív ami nekem most nem jutott az eszembe

Szóval, amit valójában teszel, amikor önszántadból, kényszer nélkül munkát vállalsz pénzkereseti céllal, az az, hogy a rendelkezésedre álló lehetőségek közül kiválasztod a számodra legmegfelelőbbet, a legjobbnak és leghelyesebbnek tűnőt vagy a legkönnyebben elérhetőt.

Ugyanez a helyzet amikor úgy döntesz, hogy nyaralni mész a szabadnapjaidon, ahelyett, hogy

• otthon takarítanál
• meglátogatnád a rokonaidat
• önkénteskednél
• kerítést festenél
• segítenél a szomszédnak felújítani a lakást
• megszerelnéd a kocsit
• intenzív nyelvtanfolyamra mennél

Mégis, amikor a munkába járásról van szó azt kényszernek tekinted és úgy is éled meg. Amikor nyaralásról van szó, azt pedig saját szabad döntésednek tartod és eképpen örömmel is tölt el.

Amikor elhiteted magaddal egy-egy döntés kapcsán, hogy nincs más választásod, akkor elveszed magadtól a felfedezés lehetőségét! Ha előre eldöntöd, hogy csupán kényszerből kell megtenned valamit, akkor agyadat egyértelműen arra biztatod, hogy keresse a kényszeredett, erőszakos és kellemetlen pillanatokat a döntés eredményében. Nem hagyod, hogy elméd észrevegye az örömteli és élvezetes pillanatokat, hiszen Te már tudod, hogy ez nem lehet sem élvezetes sem örömteli. Mert nem te választottad. Mert ezt valaki rád erőszakolta.

Ha megkérdezném ki volt az, megdöbbenve találnál rá önmagadban a válaszra: TE MAGAD.

“Nem tehetek mást!”

Hányszor gondoltad és hányszor hallottad ezt mások szájából is?

Mit jelent ez a mondat valójában?

Azt, hogy csak olyan választási opcióim vannak, amelyekkel nem szimpatizálok túlságosan és kiválasztottam a legkevésbé rosszat. Vagy lenne más választásom, ami sokkal inkább kielégítő számomra, de nem merem/akarom/tudom azt választani, mert valami nálam erősebb hatalom erre késztet. Ilyen erős hatalommal bírnak:

• a megfelelési kényszer,
• a félelemek,
• a szeretethiány,
• a kínzó éhség,
• a magány,
• a fájdalom,
• a szégyen,
• a vágy az elfogadottság és összetartozás megélésére.

Tehát valójában ilyenkor is tehetnél mást, de a Te belső igényeid, szükségleteid, hiányaid és vágyaid egy bizonyos döntés megtételére ösztönöznek, aminek Te valószínűleg engedni fogsz, akkor is, ha a döntés végrehajtása egyébként nincsen ínyedre.

Én csak arra kérlek, hogy ne tetézd ezt a számodra nehéz döntést még egy plusz teherrel, a haraggal és/vagy önostorzással. Nincs értelme azon stresszelned magad, hogy miért vagy képtelen jobb utat választani vagy hogy miért ilyen szörnyű ez a világ, ez a rendszer, ez a rokonság, ez a munkahely, hogy ilyen kellemetlen döntésre kényszerít téged. Jelen pillanatban ezek a feltételeid. Kár vitatkozni azzal, ami van, mert attól nem fog megváltozni, hogy próbálod letagadni, hogy saját elhatározásból döntöttél. Egy dolgot viszont biztosan elérsz vele, tönkreteszed a mindennapjaidat. Az ellenállás és állandó küzdelem annyira kimerít, hogy a végén már élni sem lesz kedved.

Helyette inkább tudatosítsd magadban, hogy minden pillanatban szabadon választasz a fennálló lehetőségek közül a te külső és belső feltétel- és szükségletrendszereid alapján, így felvállalva az életed irányítását és átvéve a hatalmat sorsod felett. Természetesen ezt a feltételrendszert jogodban és módodban áll megváltoztatni, ehhez viszont kár állandóan puffognod és kritizálnod magadat, másokat vagy a világot. Ezt elég szimplán eldöntened és elkezdened feltárni magát a rendszert, ami mozgat téged. (Jó hírem van! Mióta ezt a blogot olvasod folyamatosan a feltárás útján jársz! ;) )

Hozzátartozik az igazsághoz, hogy vannak általad megváltoztathatatlan feltételek is, amelyek együtt járnak a földi élettel vagy a te saját sorsoddal. Nekem például ebben az életben már soha nem lesz modellalkatom, mert nem vagyok elég magas hozzá. És hiába utálom az elektronikus kütyüket a 21. század akkor is ezekről szól és ezeknek kedvez.

Azt gondolom valahol mélyen belül mindannyian elfogadjuk a tényt, hogy vannak korlátok az életben. Sokkal inkább azzal szoktuk vitatkozni, hogy nekünk több vagy kevesebb van-e, mint a többieknek vagy, mint amennyit szeretnénk magunknak.

Az érdekes viszont az, hogy a korlátozottságod mértéke nem a külvilágban dől el, hanem a fejedben.

Teljesen más fizikai állapot, és mégis ugyanaz a gondolat, amely ugyanúgy csalódást, fájdalmat és szenvedést okoz a gazdájának.

Valószínűleg még mindig sokan vitatkoznátok azzal, hogy az említett két személy egyformán szenved. Nem tudok és nem is akarok ebben állást foglalni, mert honnan tudhatnám én vagy te, hogy valaki más mennyire szenved. Abban talán megegyezhetünk, hogy mindenkinek a saját szenvedése a legnagyobb és legfájdalmasabb. Összehasonlítani már csak azért is képtelenség, mert mások érzéseit nem éljük át, maximum elképzelni tudjuk.

Ami viszont biztos, hogy ugyanazt a korlátozó gondolatot elő tudja idézni két teljesen különböző testi/fizikai állapot, tehát a korlátozottságod a körülményektől nem függhet. Sokkal inkább függ attól, hogy mennyit és kihez viszonyítod magad és az életedet. Hogy mennyire érzed szükségét az összehasonlításnak. Hogy mennyire vagy képes együttműködni az életed feltételrendszerével ellenállás nélkül. És hogy mi a célod, boldognak lenni vagy duzzogni.