Önámítás-e az elfogadás?

Talán nehéz lehet elhinni, hogy minden ami történik Veled lényegtelen, amit gondolsz arról, ami történt vagy nem történt, történik vagy történni fog viszont hatalmas erővel bír. Ha nem nehéz, akkor örülj nagyon, hogy azon szerencsés emberek táborát gyarapítod, akik nem a lázadás útján tanulnak új dolgokat. :)

Próbáltalak több oldalról rávezetni arra, hogy mekkora jelentősége van annak, amit gondolsz. Végeredményben ez határozza meg hogy jól vagy rosszul érzed magad a világban, a bőrödben. És tulajdonképpen ebben az egész életben semmi más nem számít, mint hogy hogyan érzed magad benne. Persze most tiltakozhatsz meg kételkedhetsz, de hidd el minden cselekedetedet valahol ez a cél mozgatja, hogy érezd jól magad.

Tudod mit! Inkább ne is hidd el nekem! Teszteld le! Vizsgáld meg a tetteid kiváltó okát, a céljaid mögötti motivációt! És legyél őszinte. Már mi értelme lenne hazudni saját magadnak?

Persze azt is szeretnéd, hogy a családod, partnered, barátaid, szeretteid jól érezzék magukat...de valahol ezt is az a cél mozgatja, hogy az ő rosszkedvük, stresszük, feszültségük ne ragadjon rád, ne kelljen vele foglalkoznod, ne kelljen azt átérezned, mert az elrontaná a te jóérzésedet. Mert hogy is mernéd magadnak megengedni a boldogságot, amíg a szeretteid rossz érzéseket élnek át? Még a végén egy érzéketlen tuskónak bizonyulnál...

Nincs is azzal gond, hogy jól akarod érezni magad, és azzal sem, hogy ez az elsődleges, hacsak nem egyetlen célja az életednek.

A problémát inkább az jelenti, hogy azt gondolod ezt különböző feltételek megléte, különböző korlátok megszüntetése idézi elő. Esetleg azt is gondolhatod, hogy ez nem sikerülhet, hogy ez teljességgel lehetetlen ebben a földi környezetben, amiben jelenleg élünk. Vagy még az is eszedbe juthat (persze csak ritkán, nagyon ritkán :) ), hogy ha a világ vagy a párod vagy a szüleid megváltoznának, akkor jobban éreznéd magad. És még rengeteg minden mást is gondolhatsz erről...például azt is, hogy persze hogy lehetséges bármilyen körülmények között jól éreznem magam. ;)

Ugye már megint a gondolatok…

Mindig mindenről van egy nagyon konkrét véleményünk, azaz gondolatunk, amitől nehezen válunk meg.

Ha nyitott vagy, akkor ahelyett, hogy véglegesnek tűnő gondolatok határoznák meg a hangulatodat, teret adsz annak a lehetőségnek, hogy tévedsz és úgy döntesz, hogy inkább függetleníted magad a gondolataidtól.

A világ nem történésekből áll, hanem gondolatokból. Gondolatok a másikról, gondolatok az eseményekről, gondolatok a múltról és gondolatok a jövőről.

Szeretni azt, ami van, azt aki vagy és azt, amit a többiek képviselnek annyit tesz, hogy megszereted a gondolataidat magadról, másokról, az életed történéseiről. A szeretet itt nem az általános értelmében használom, sokkal inkább az elfogadás és béke szinonimájaként.

Nyugi, van megoldás arra is, ha nem tudod egyből megszeretni a történeteidet...szimplán ki kell cserélned néhány gondolatodat és máris egy új történettel nézel szembe, amit talán könnyebben megszeretsz. A tényeken már semmit nem változtat, hogy mit gondolsz róluk, akkor meg miért ne gondolhatnál valami olyat, amitől nem érzed rosszul magad?!

Lelki füleimmel már hallom is a kétségeidet (öcsém azért ilyenkor mindig besegít saját szavaival, hogy még jobban halljalak ;) ):

Hmm, értem, szóval akkor be kell csapnunk magunkat!

Önámítással érjük el, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben?

Úgy teszünk majd, mintha nem is fájna az, hogy bántottak, hogy lejárattak, hogy megaláztak?

Szemet húnyunk majd mások bűnei és vétkei felett?

Megbocsátunk és elfelejtünk mindent, mintha idióta szerencsétlen flótások lennénk?

Andi, ugye nem hiszed, hogy tényleg csak a gondolataim miatt rossz a világ, félelmetesek a gazemberek és elítelendőek a gyilkosok?!

Nem kérem, hogy csapd be magad. Csak azt kérem, hogy ne higgy el jobban semmit mint bármi mást. Adj ugyanennyi esélyt egy ellentétes gondolat valóságosságának.

Azt tudom, hogy én jobban érzem magam, boldogabb és kiegyensúlyozottabb vagyok, amikor a gondolataimmal békét kötök, amikor megismerem őket, amikor kételkedem igazukban vagy jogosságukban és teret adok annak, hogy bármelyik másik gondolat legalább annyira igaz legyen, mint az enyém.

Honnan is tudhatnám, hogy nem-e az az önámítás, amit éppen most foggal-körömmel védek?

Csak azért mert egy újabb és másabb gondolat kevesebb szenvedéssel jár még nem lesz hamisabb.

Egyébként pedig nem igazságot keresek, és Neked sem fogok igazságot mutatni. Nem szeretnék igazságot tenni a Földön vagy nagy igazságokat feltárni és kimondani. Sőt azt sem hiszem, hogy lehetséges vagy szükséges igazságot tenni a Földön. Annyi igazság van, ahány szempont, ahány gondolkodásmód. Mindenki a legigazabb dolgot cselekszi vagy mondja, amit az akkori tudása, hite és gondolkodása megenged neki. És azt már eddig is láthattad, hogy a tudás és a gondolatok megbízhatatlanok...így a legjobb mindig résen lenni és feltenni a kérdést: Biztosan tudhatom, hogy igazam van? (Byron Katie, 4 kérdés módszer, 2. kérdés)