A felnőtté válás több szempontból is értelmezhető. Én általában felnőtté válás alatt azt az érzelmi/lelki és szellemi felemelkedést értem, ami hozzásegít vagyis inkább megengedi, hogy az lehess, akinek születtél. Ez egyfajta felkészülés arra, hogy betejesíthesd a célodat. Egy olyan érési folyamat, ami nincs korhoz kötve, van aki már egészen fiatalon beérik, van aki meg 80 évesen se. Ez egyébként természetes módon, önmagát indukálva lezajlik, ha nem akadályozzuk ellenállásunkkal.
Van viszont egy másik felnőtté válás is, amit én a saját életemben és a klienseimnél is felfedeztem. És most nem a test öregedésére gondolok. :) Megfigyeltem, hogy van egy pont az életünkben, ahol észrevétlenül megváltozik a viselkedésünk, megéléseink, hozzáállásunk – már nincs ott a fiatalos lendület, a bármire képes vagyok életérzés. Innen kezdve bekapcsol egy ősi mintázat, amely valószínűleg nagyon mélyen, sejtszinten belénkivódott már az anyaméhben és jól megbújva várakozik a színre lépésre. Ez a pont valahol a fiatal felnőttkor időszakában található, egyénenként változó, hogy pontosan hol és hogy milyen esemény hozza felszínre. Van, akinek ez valamelyik születésnapja; van, akinek a tanulási időszak vége; van, akinek az Igazi megtalálása.
Ez az ősi minta nem más, mint a 'valamit le kell tennem az asztalra' programozás.
Az ősember életében ennek valóban komoly szerepe volt, hiszen ha nem került semmi az asztalra, se egy mammutláb se egy adag összegyűjtött gyökér és bogyóka, akkor éhhalál fenyegette a családot. Szó szerinti értelmét viszonylag hamar elvesztette ez a program, habár még jónéhány későbbi korszakban is fontos volt jól teljesíteni, mert csak jelentős kiugrással lehetett kitörni a közegből, ahova született az ember. De azt láthatod, hogy már itt sem a túlélés, hanem “csak” az életminőség javulása volt a tét.
Manapság már szinte semmi nem fenyegeti a normális és élvezhető élet kialakítását, így ez a parancs mostanra akár feledésbe is merülhetett volna, de ehelyett meghatározza az életfelfogásunkat. Számtalanszor hallottam ezt a mondatot a klienseim szájából, nyilvánvalóan keserű szájízzel és csalódással, hiszen nem sikerült elérniük a mai korban felmutatható nagy eredmények egyikét sem...se karrier, se család, se vagyon. Aztán ott voltak azok a klienseim, akik elérték mindegyiket, mégis konzultáción kötöttek ki nálam, mivel ezek ellenére hiányt éltek meg az életükben.
Úgy tűnik ma már nem hoz megkönnyebbülést a parancs teljesítése sem. Ami nem is csoda, mert a mostani körülmények között nagyon kevés erőfeszítés szükséges a fizikai túléléshez. Ez a parancs pedig a fizikai túlélést célozta. Semmi többet. De mivel ez nem jelent problémát a ma emberének, a parancs több kárt okoz, mint hasznot.
A modern korban ennek a programozásnak leggyakrabban az a kivitelezése, hogy bekapcsolásától kezdve fokozatosan elhagyjuk életünkből a gyerekesnek tekintett lazaságot, könnyedséget, életvidámságot és elkezdünk nagyon komolyan tekinteni önmagunkra és a velünk történő dolgokra. Persze ettől még bulizgatunk, hülyülünk és lazulunk hétvégén, de érzelmileg mélyen érint minket az elért teljesítményünk a következő területeken: karrier – vagyon – család. Ezeken a területeken nem ismerjük a tréfát. A sikerektől flegmává, pökhendivé és másokat lenézővé válunk, esetleg álszerénykedünk és titkon belül verjük a mellünket, de csak ettől érezzük magunkat – rövid időre - elégedettnek. A sikertelenségek pedig a földbe döngelnek minket. Sikereink és kudarcaink úgy játszanak velünk, mint mi a jo-jóval.
Félreértések elkerülése végett már most mondom, hogy nem akarok senkit lebeszélni se karrierről, se családról, se gazdagságról. Nem azzal van a baj, hogy erre vágyik valaki és ezért dolgozik egész életében. Ezek önmagukban egyáltalán nem akadályozzák a boldogságot, sőt lehet ezt kimondottan élvezetesen és kreatívan is csinálni. A probléma a hogyannal van, a hozzáállásunkkal, ami automatikusan ellenállóba megy át, ha erőszakot érzékelünk. Márpedig egy parancs - még akkor is, ha belülről jön - kényszerítő erejű, tehát erőszakos. Főleg hogy nem is tudunk a létezéséről és a miértjéről.
Nyilván már te is észrevetted, hogy amit kényszerből teszel sosem lesz élvezetes. A kötelesség és a muszájszag elveszi az örömet, a könnyedséget, a ráérősség érzését. Hogy nem sietek sehova, nekem ez a dolgom, ebbe örömmel belemélyedek. A kötelezőt mindig a lehető leghamarabb le akarjuk tudni, hogy aztán elkezdhessünk azzal foglalkozni, ami tényleg érdekel minket, ami tényleg lelkesít, ami tényleg motivál.
Ez pedig stresszt generál, mert bizony a fent említett parancs teljesítése nem megy két perc alatt...sőt még évek alatt se. Van, akinek egy élet is kevés hozzá. És így elmúlnak napok, hetek, hónapok anélkül, hogy szabadnak és boldognak éreznénk magunkat. Mert ugye ezek az élmények majd csak a kötelező teljesítmény után következhetnének.
A poén az egészben az, hogy enélkül a parancs nélkül simán megvalósítanád annak célját vagy tartalmát és közben még jól is éreznéd magad.
Hogy miért?
Mert eleve rendelkezel egy belső iránytűvel, amely vágyként, hívásként, belső igényként jelenik meg az életedben. Tudom, hogy ezt Te is tudod, mert időnként mindenki cselekszik megérzések alapján, vagy valami megmagyarázhatatlan gondolat mentén, ami a semmiből jőve utat mutat.
Ugyanakkor egy belső bölcsességgel is rendelkezel, amely mindig a megfelelő időben visz a megfelelő helyre és adja tudtodra a szükséges válaszokat. Emlékezz csak a megoldásokra, amik a reggeli félálomban születtek meg mindenféle erőltetett gondolkozás nélkül.
Ezekre hallgatva és ezeket követve a Te idődben és a Te tempódban építenéd a karrieredet és a családi házadat, amely a Te vágyadat tükrözné és a Te céljaidat teljesítené be oly módon, hogy a megvalósítás folyamata Neked örömet okozna, a környezetedben pedig mindenki más jól-létéhez hozzájárulna.
Kényszer nélkül bármit meg tudsz teremteni, bármit létre tudsz hozni és bármit el tudsz érni, amit szeretnél. Amit igazán szeretnél, arra képes vagy. Ahhoz megvan és meglesz a maga idejében minden erőforrásod és lehetőséged. A parancs nélkül nem fenyegetne a kudarc lehetősége, így magad örömére és saját szórakozásodra felépítenél egy életet, amit szeretsz.
Csakhogy...
Felnőttként hirtelen tétje lesz az életnek.
Felnőttként élni annyit tesz, hogy elveszítjük a hitünket, a lelkesedésünket, a motivációnkat, a bizalmunkat és elindulunk a megkomolyodás, a feszültség, a stressz, a teljesítménykényszer útján, ahol tárt karokkal vár minket a kiégés, depresszió, a fásultság és életuntság. Ja persze van egy másik út is...a lázadók inkább gyerekek maradnak örökre. Ők látszólag boldogabbak, mert látványosan nem törődnek a felnőtt világ szabályaival, önző módon habzsolják az életet, hajszolják az élvezeteket, de sosem szabadulhatnak attól a belső kínzó hangtól, amely a parancs teljesítését várja tőlük is.
Márpedig szabadság nélkül nincs boldogság. És akit egy belső parancs vezet akár engedelmességre akár lázadásra az nem szabad. Szabad csak az lehet, aki tisztában van a belső kényszereivel és meg tudja szüntetni ezek kényszerítő hatását.
Gyakorlat:
Írd át az elavult programot vagy legalább kérdőjelezd meg!
Mi lenne ha nem kellene letenned semmit az asztalra?
Mi lenne ha nem kellene elérned semmit?
Mi lenne ha nem lenne belső parancsod arra, hogy teljesíts, sikereket érj el, méricskéld magad másokhoz?
Éld át az érzést, az élményt, a pillanatot, amikor a parancs eltűnik. Mintha soha nem is lett volna. Mi változik az életedben? Mi változik benned? Milyen így az életed? Mit teszel és mit nem mostantól? Mire figyelsz és mire nem? Mi fontos és mi nem?
Egyáltalán elég bátor vagy ahhoz, hogy kimond 'Nekem nem kell elérnem semmit' vagy hogy 'Én nem teszek le semmit az asztalra'?
Csak a saját kérdéseidre adott meditatív válaszok vezethetnek el Téged a megoldáshoz.
Most kivételesen én kérlek rá, hogy vedd komolyan magadat...vagyis inkább az itt megszerzett tapasztalatokat és hagyd, hogy maguktól belopózzanak a mindennapjaidba!
Minél többször teszed fel a kérdést magadnak, annál többször és annál sokfélébb válasz érkezik majd rá. Neked nincs más dolgod, mint észrevenni ezeket.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.