Tedd rendbe az érzéseidet és könnyű életed lesz!

2018/06/29. - írta: ludrikandi

Nem tehetsz róla, hogy vannak érzéseid, mint ahogy arról sem, hogy milyen érzéseid vannak. Az események automatikusan érzelmi hullámokat keltenek benned és körülötted, amiknek te automatikusan a befolyása alá kerülsz. Bevonódsz és beleolvadsz.

Idézd fel, hogy amikor legutóbb nagyon örültél valaminek és jó nagyokat nevettél közben, nem tudtad mi történik körülötted. Nem vettél tudomást se magadról se a külvilágról. Legalább egy pillanatra egy voltál az érzelemmel. Így van ez a dühvel is, a haraggal, stresszel, félelemmel, szomorúsággal, fájdalommal. Na és persze a többi pozitív érzelemmel is, mint a vonzalom, derű, jókedv, eufória, stb.

Amikor már gondolkozol az érzésről vagy annak okáról és megszüntetési módjáról, akkor valójában már nem éled az érzelmet. Csak gondolati szinten veszel részt benne. A gondolkozás segít kimenekülni az érzésből, ami egyébiránt magától is véget érne és elmúlna. De azzal hogy elkezdesz gondolatokat hozzákapcsolni, folyamatosan generálod az érzést, tulajdonképpen belegondolod magad az érzelembe és folyamatosan fenntartod az állapotot, ahonnan menekülni akartál.

Az autentikus érzelmi hullám, ami magától keletkezik és magától ér véget, nem véletlenszerűen jön létre, hanem céllal. Azzal a céllal, hogy valamilyen energetikai kiigazítást végezzen és visszavigyen az egyensúlyi pontba. Ez a pozitív és negatív tartományokban is ugyanúgy működik.

Energetikai kilengést okoznak bizonyos események, amelyek hirtelen többletenergiával látnak el vagy energiahiányt idéznek elő. Az érzelmeid révén vissza tudsz találni az egyensúlyi pontba, viszonylag gyorsan és egyszerűen. Ha hagyod az érzelmeket kifejeződni, sírsz, üvöltesz, káromkodsz, röhögsz, fetrengsz a földön, táncolsz, zenélsz, festesz vagy bármilyen más módszerrel átengeded magadon ezeket, akkor ettől a belső energiád újra egyensúlyba kerül.

A kisbabák még ösztönösen hagyják ezt végbemenni, de aztán megtanulják tőlünk felnőttektől, hogy nem minden érzelem kifejezése helyénvaló vagy illendő. Itt kezd eltorzulni az amúgy szépen felépített rendszer.

Amikor a gondolataid révén kimenekülsz az érzelmi hullámból, akkor semmi mást nem szeretnél, mint visszaszerezni a kontrollt. Mint ahogy mondtam, az érzés beszippant, Te megszűnsz létezni, egy vagy az érzéssel, semmi mást nem érzékelsz éppen a világból. Öröm és más pozitív érzelem esetén ez nem okoz gondot, mert élvezed hogy egy másik állapotba kerülsz, amelyben nem érzékeled néhány percre a valóságot. és ráadásul tudod, hogy hamarosan újra kontroll alá kerülsz. Negatív érzések esetén viszont az a másik állapot, amelybe az érzés visz át még a valóságnál is rosszabbnak tűnik.

Sokan azért félnek az érzelmeik megélésétől, mert azt gondolják ez egyenértékű azzal, hogy másokon élik ki az érzéseiket. Tehát mások kárára teszik ezt meg. De legalábbis figyelmen kívül hagyják mások jólétét, testi/lelki épségét.

Vannak, akik félnek kideríteni azt, hogy mivé változnának kontroll nélkül a düh és a félelem hatására és fogalmuk sincs, hogy mennyire torzulna ezáltal az önmagukról kialakított énképük. Természetesen ez inkább úgy fogalmazódik meg bennük, hogy mit szólnának mások, de az igazság az, hogy még önmaguk sem tudják elképzelni, hogy elfogadják vagy szeressék a dühös vagy félelemmel teli énjüket.

Olyanok is vannak, akik azért fogják vissza az érzelmeik kimutatását, mert félnek hülyét csinálni magukból. Nem mernek hozzájárulni mások nevetéséhez. Félnek elveszíteni a felépített énképüket, aminek nem része, hogy ők bohócok vagy nevettetők. Ez sokszor még a pozitív érzelmek kifejeződésének korlátozását is eredményezi.

És végül vannak, akik félnek elválasztódni a külvilágtól, magukban lenni, befelé figyelni, ezért nem hagyják, hogy a szomorúság uralkodjon el rajtuk. 

Ami az érzelmek másokon való kiélését illeti, nem kell félned, mert mindenképpen máson fogod kiélni az érzést, ha nem hagyod autentikusan kifejeződni, amikor felmerül. Lehet, hogy sunyi módon fogod csinálni, hogy az énképed ne sérüljön, lehet, hogy egy olyan helyzetben, aminek már semmi köze az eredeti helyzethez vagy résztvevőkhöz, és az is lehet, hogy magad ellen fordítod, de mindenképpen le fogod verni valakin. Ezért nincsenek valódi áldozatok, mert ők is visszaadják, amit elszenvedtek, csak kis adagokban, lehetőleg észrevétlenül, hogy áldozati státuszukat és az azzal járó sajnálati energiát is meg tudják tartani.

Mikor arról beszélek, hogy nem kellene ennyire kontrollálnod az érzelmeid kifejezését nem arra biztatlak, hogy dühödben üvöltözz a munkatársaddal vagy félelmedben fenyegesd a járókelőket. Az érzelmek kifejezését lehetőleg egyedül végezd, de akkor viszont ne szégyenkezz és főleg ne gondolkozz. Ha az érzelmeket hagynád szabadon áramolni és kifejeződni, akkor nem ártanál se másoknak se magadnak. Igen, azt állítom, hogy ez még a düh esetében is igaz lenne. Az igaz, hogy a düh egy félelmetesen erőteljes energia, de nem rossz szándékú. Csak a gondolataid változtatják azzá.

Önmagában a düh nem árt senkinek. Olyan, mint a szenvedély. Tüzes, hangos és szertelen. De nincs benne gyilkos szándék vagy gonoszság. Ezekkel már mi ruházzuk fel. Aki gyilkosságot vagy szándékos bántalmazást követ el, nem a dühe miatt teszi, hanem azon gondolatai miatt, amelyek azt mondják neki, hogy a bosszúállás jogos, hogy az élete mindenki másénál előrevalóbb, hogy meg kell védenie magát, stb. Ha kontrollálni akarsz valamit, akkor azok legyenek a gondolataid. Azok sokkal több kárt okoznak, mint hiszed.

Ha hagyod, hogy a belső bölcsességed vezesse a dühöd kifejeződését, azaz nem akarsz fejből kontrollálni, akkor mindenki és minden túléli a környezetedben, te pedig megkönnyebbülsz és felszabadulsz. Újra egyensúlyba kerülsz.

A szomorúság sem fog az őrületbe vagy depreszióba kergetni csak azért mert hajlandó leszel néhány napig a sírás határán érezni magad. Talán lemondasz majd egy partyt vagy moziba is egyedül mész egy sírós filmre, de ez nem jelenti azt, hogy végleg antiszoc lettél és valami gond lenne veled. Még az is érthető, ha napokra csak a kanapén fekvés a kedvenc tevékenységed. Itt is az a kulcs, hogy nem hagyj teret az önmarcangoló és önsajnáló gondolatok burjánzásának.

A dühöt és szomorúságot ugyanúgy lehet élvezni, mint a jókedvet és a szerelmet. A düh erejével működésbe lépnek addig ismeretlen képsségeid, a szomorúság melankóliája pedig élvezetes egyedülléthez vezethet.

Éld meg az összes érzést teljes erővel de anélkül, hogy ennek következtében követnél el tetteket vagy hoznál döntéseket. Ez kezdetben gyakorlást és tudatos odafigyelést igényel, mert a gondolatok mindig próbálnak majd rávenni a cselekvésekre. De ne hagyd magad. Állj ellen a gondolatoknak mindaddig, amíg az érzés le nem csillapodik. Ha valamit még ekkor is helyénvalónak érzel, akkor tedd meg. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aboldogsagforrasa.blog.hu/api/trackback/id/tr1114082357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.