Legtutibb emberi képességünk mégis kihasználatlan

2018/05/28. - írta: ludrikandi

Hajlamosak vagyunk rá, hogy a hallott és újonnan elsajátított felfedezéseinket rögtön sikeresen teszteljük a környezetünkben élőkön és megállapítjuk milyen gyengeségeik vannak (az Anyám folyton negatív, a Tesóm mindig csak siránkozik...), de magunkon már kevésbé tudjuk ezeket alkalmazni.

Persze a másikban sokkal könnyebb észrevenni a rosszul működő, ártó, gátló rutinokat, mintázatokat. Így nincs is azzal probléma, ha ezt kiszúrod, sőt ajánlom is, hogy vedd ezeket észre és tudatosítsd magadban. Az viszont már nem biztos, hogy ezt feltétlenül közölnöd is kell a másikkal. Főleg legyél óvatos a jótanácsaiddal, ha egyáltalán nem is kérik a véleményedet.

Na szóval hogyan is használhatnád okosan ezt a fantasztikus emberi képességünket, amit egy mondás nagyon szépen kifejez: más szemében a szálkát, sajátunkban a gerendát sem vesszük észre.

De csak úgy érdemes csinálni, hogy mindig észben tartod a következő kiegészítést:

A másik szálkája mindig jelzi a saját gerendánkat!

(vagy a saját szálkánkat)

Hogyan is működik ez a gyakorlatban?

Nagyon egyszerűen. De tényleg! :)

Gyakorlat (ezt a gyakorlatot ne hagyd ki, legalább olvasd át):

 

  1. Figyeld meg a Másik egy rosszul működő gondolatmenetét!

    Rosszul működő alatt azt értem, hogy nem használ neki, nem jut vele előrébb, sőt hátráltatja, gátolja őt a továbblépésben, a megoldásban, a béke és boldogság megtalálásában. Azok az esetek ezek, amikor azt látod, hogy valaki túlbonyolítja a helyzetét, túlgondolja, az agyalás és komplex gondolati rendszer miatt nem látja a fától az erdőt. Amikor valaki saját magát hergeli bele a dühébe és haragjába vagy saját magát húzza mélyre a fájdalom és szenvedés tengerében.

  2. Ne hívd fel rá a figyelmét egyelőre. Legalábbis nem ez a gyakorlat lényege, de ha úgy gondold tudsz neki segíteni kikászálódni a helyzetből, természetesen tedd meg, amit tudsz, tégy úgy, ahogyan azt helyesnek érzed.

  3. Tudatosítsd magadban, hogy hogyan csapja be saját magát. Hogyan áltatja magát valamivel, amiről nem tudhatja, hogy igaz-e, sőt rajta kívül mindenki más számára egyértelmű, hogy tévedésben van. De ő végletekig hisz a saját gondolataiban. Mert hinni akar bennük.

  4. Vizsgáld meg miért jó ez neki. Milyen örömet talál abban, hogy elhiszi ezt az igazságot, ami valójában stresszt és szenvedést is okoz neki. Talán figyelmet kap, talán a halogatás kényelmesebb neki...

    Milyen más oka lehet, ha örömet nem talál benne. Lehet nincs elég ereje szembenézni a teljes valósággal, lehet nincs ereje beismerni a saját hibáit, a saját felelősségét. Lehet nem elég felnőtt még, így mástól várja a megoldást. Sokminden lehet, de ha jól figyelsz nem csak nyitott füllel hanem nyitott szívvel is, akkor meghallod a válaszokat. Mert a válaszok mindig ott vannak a sorok között.

  5. Aztán amit felismersz a másikban, a másik működése és viselkedése kapcsán, vonatkoztasd a saját életedre. Szinte biztos, hogy van olyan területe vagy helyzete az életednek, ahol ugyanaz történik veled is, csak az nem szúr szemet neked, mert ott Te vagy annyira belemélyedbe a saját gondolatvilágodba, hogy nem látod a fától az erdőt.

  6. Minden amit a másiknak tanácsolnál, Neked is jó tanács lehet. Ezért ha valakinek bőszen megoldást kínálsz mert szerinted annyira egyértelmű és magától értetődő az egész, akkor azt írd le, olvasd át majd vedd sorra az életed megoldatlan konfliktusait és vizsgáld meg melyikre tudnád alkalmazni. Mert biztosan fogsz találni olyat, amelyikre igen. Csak eddig ezt nem vetted észre.

Mikor rólunk van szó, tények és tudás van a fejünkben megkérdőjelezhető és megváltoztatható gondolatok helyett. Mikor a másik helyzetét nézzük, akkor látjuk, hogy amit ő tudásnak vagy ténynek hisz, az valójában csak nézőpont vagy vélemény, amin lehetne változtatni.

Higgyük el, hogy mi sem vagyunk különbek a másiknál. A mi fejünk is pont ugyanúgy ténnyé és tudássá merevít gondolatokat, amelyek valódiságát vagy helytállóságát meg lehetne kérdőjelezni. Csak azt nehezebben tesszük meg, mert az a mi tudásunk, a mi igazunk. És azt nem adjuk egykönnyen.

 

Szólj hozzá!

Az egyik legnagyobb tévedés: ha a párod, a szüleid, a világ megváltozna jobban éreznéd magad

2018/05/14. - írta: ludrikandi

Talán nehéz lehet elhinni, hogy minden ami történik Veled lényegtelen, amit gondolsz arról, ami történt vagy nem történt, történik vagy történni fog viszont hatalmas erővel bír. Ha nem nehéz, akkor örülj nagyon, hogy azon szerencsés emberek táborát gyarapítod, akik nem a lázadás útján tanulnak új dolgokat. :)

Próbáltalak több oldalról rávezetni arra, hogy mekkora jelentősége van annak, amit gondolsz. Végeredményben ez határozza meg hogy jól vagy rosszul érzed magad a világban, a bőrödben. És tulajdonképpen ebben az egész életben semmi más nem számít, mint hogy hogyan érzed magad benne. Persze most tiltakozhatsz meg kételkedhetsz, de hidd el minden cselekedetedet valahol ez a cél mozgatja, hogy érezd jól magad.

Tudod mit! Inkább ne is hidd el nekem! Teszteld le! Vizsgáld meg a tetteid kiváltó okát, a céljaid mögötti motivációt! És legyél őszinte. Már mi értelme lenne hazudni saját magadnak?

Persze azt is szeretnéd, hogy a családod, partnered, barátaid, szeretteid jól érezzék magukat...de valahol ezt is az a cél mozgatja, hogy az ő rosszkedvük, stresszük, feszültségük ne ragadjon rád, ne kelljen vele foglalkoznod, ne kelljen azt átérezned, mert az elrontaná a te jóérzésedet. Mert hogy is mernéd magadnak megengedni a boldogságot, amíg a szeretteid rossz érzéseket élnek át? Még a végén egy érzéketlen tuskónak bizonyulnál...

Nincs is azzal gond, hogy jól akarod érezni magad, és azzal sem, hogy ez az elsődleges, hacsak nem egyetlen célja az életednek.

A problémát inkább az jelenti, hogy azt gondolod ezt különböző feltételek megléte, különböző korlátok megszüntetése idézi elő. Esetleg azt is gondolhatod, hogy ez nem sikerülhet, hogy ez teljességgel lehetetlen ebben a földi környezetben, amiben jelenleg élünk. Vagy még az is eszedbe juthat (persze csak ritkán, nagyon ritkán :) ), hogy ha a világ vagy a párod vagy a szüleid megváltoznának, akkor jobban éreznéd magad. És még rengeteg minden mást is gondolhatsz erről...például azt is, hogy persze hogy lehetséges bármilyen körülmények között jól éreznem magam. ;)

Ugye már megint a gondolatok…

Mindig mindenről van egy nagyon konkrét véleményünk, azaz gondolatunk, amitől nehezen válunk meg.

  • Mi lenne, ha nem hinnéd el, hogy bárminek meg kell változnia a világban, a másikban vagy benned ahhoz, hogy te jól érezhesd magad?

  • Mi lenne, ha nyitott lennél arra, hogy már most, a jelenlegi körülmények között, a jelenlegi önmagaddal jól érezd magad?

  • Mi lenne, ha elhinnéd, hogy ez sikerülhet?

  • Mi lenne, ha elhinnéd, hogy ez sikerülni is fog Neked?

Ha nyitott vagy, akkor ahelyett, hogy véglegesnek tűnő gondolatok határoznák meg a hangulatodat, teret adsz annak a lehetőségnek, hogy tévedsz és úgy döntesz, hogy inkább függetleníted magad a gondolataidtól.

A világ nem történésekből áll, hanem gondolatokból. Gondolatok a másikról, gondolatok az eseményekről, gondolatok a múltról és gondolatok a jövőről.

Szeretni azt, ami van, azt aki vagy és azt, amit a többiek képviselnek annyit tesz, hogy megszereted a gondolataidat magadról, másokról, az életed történéseiről. A szeretet itt nem az általános értelmében használom, sokkal inkább az elfogadás és béke szinonimájaként.

Nyugi, van megoldás arra is, ha nem tudod egyből megszeretni a történeteidet...szimplán ki kell cserélned néhány gondolatodat és máris egy új történettel nézel szembe, amit talán könnyebben megszeretsz. A tényeken már semmit nem változtat, hogy mit gondolsz róluk, akkor meg miért ne gondolhatnál valami olyat, amitől nem érzed rosszul magad?!

Lelki füleimmel már hallom is a kétségeidet (öcsém azért ilyenkor mindig besegít saját szavaival, hogy még jobban halljalak ;) ):

Hmm, értem, szóval akkor be kell csapnunk magunkat!

Önámítással érjük el, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben?

Úgy teszünk majd, mintha nem is fájna az, hogy bántottak, hogy lejárattak, hogy megaláztak?

Szemet húnyunk majd mások bűnei és vétkei felett?

Megbocsátunk és elfelejtünk mindent, mintha idióta szerencsétlen flótások lennénk?

Andi, ugye nem hiszed, hogy tényleg csak a gondolataim miatt rossz a világ, félelmetesek a gazemberek és elítelendőek a gyilkosok?!

Nem kérem, hogy csapd be magad. Csak azt kérem, hogy ne higgy el jobban semmit mint bármi mást. Adj ugyanennyi esélyt egy ellentétes gondolat valóságosságának.

Azt tudom, hogy én jobban érzem magam, boldogabb és kiegyensúlyozottabb vagyok, amikor a gondolataimmal békét kötök, amikor megismerem őket, amikor kételkedem igazukban vagy jogosságukban és teret adok annak, hogy bármelyik másik gondolat legalább annyira igaz legyen, mint az enyém.

Honnan is tudhatnám, hogy nem-e az az önámítás, amit éppen most foggal-körömmel védek?

Csak azért mert egy újabb és másabb gondolat kevesebb szenvedéssel jár még nem lesz hamisabb.

Egyébként pedig nem igazságot keresek, és Neked sem fogok igazságot mutatni. Nem szeretnék igazságot tenni a Földön vagy nagy igazságokat feltárni és kimondani. Sőt azt sem hiszem, hogy lehetséges vagy szükséges igazságot tenni a Földön. Annyi igazság van, ahány szempont, ahány gondolkodásmód. Mindenki a legigazabb dolgot cselekszi vagy mondja, amit az akkori tudása, hite és gondolkodása megenged neki. És azt már eddig is láthattad, hogy a tudás és a gondolatok megbízhatatlanok...így a legjobb mindig résen lenni és feltenni a kérdést: Biztosan tudhatom, hogy igazam van? (Byron Katie, 4 kérdés módszer, 2. kérdés)

 

Szólj hozzá!

A vágyak illúziója - mindig arra vágyni, amit nem kaphatsz meg

2018/04/25. - írta: ludrikandi

Előfordult már veled, hogy nagyon vágytál valamire, amire éppen nem volt lehetőséged és mikor megnyílt a lehetőség, akkor már nem is kellett annyira? Akkor már nem tudtál igazán örülni neki, vagy egyáltalán nem is akartad az egészet?

Ilyen helyzeteket teremtenek a képzeletbeli korlátaid...azt az illúziót keltik, hogy arra vágysz, ami éppen a korlátokon túl van. Valójában meg nem is biztos, hogy vágysz rá, csak azért tűnik úgy, mert azt éppen amugy sem kaphatnád meg és ami a korlátokon túl van valahogyan felértékelődik a szemedben/lelkedben.

Én, amikor a multis irodában ültem naphosszat bármulva a napsütést az üvegfalakon túl, folyton vágyakoztam ki a szabadba, a napfényre, a temészetbe.

Majd mikor felmondtam és megvolt a lehetőségem, hogy akár naponta kimenjek a szabadba és órákat töltsek a parkban vagy a Duna-parton hirtelen nem volt annyira érdekes az egész. Persze kimentem néha valamennyi időre, de ha nagyon akartam volna ezt meg tudtam volna oldani a multis időszak alatt is. De nem oldottam meg, csak kínoztam magam a gondolattal, hogy ezt nekem nem lehet, nem engedik a körülmények. Ebből is látszik, hogy annyira nem vágytam rá.

Aztán mikor otthon ültem, mert ugye nem volt kedvem kimenni a szabadba, akkor meg elkezdett hiányozni a légkondis iroda a szauna-feelingű lakásomban. Persze korábban a légkondis irodát nagyon sokat szidtuk, hogy mennyit árt az egészségnek és miért kell nekünk pulóverben ülni egész nap mikor kinn 40 fok van...

Nah, hát ennyit arról, hogy hogyan szívatjuk saját magunkat a saját álvágyainkkal és illúzióinkkal arról, hogy mennyivel jobb lenne, ha nem az lenne a helyzet, mint ami éppen van.

Onnan tudhatod, hogy ez szimpla önkínzás és nem valós vágy, hogy nem teszel a "hamis" vágy beteljesüléséért semmit. Elfogadod és belenyugszol, hogy ez nem lehetséges. Nem próbálod meg a helyzetet más szemszögből nézni, átértelmezni, átértékelni, észrevenni az eddig nem látott kiskapukat és így újabbnál újabb megoldási kísérletekkel előrukkolni, amelyeket később gyakorlatba is ültetnél. Ha tényleg vágysz valamire annak a megvalósításért teszel, legalábbis kísérletezel vele.

Tenni valamiért vagy kísérletezni valaminek a megoldásán nem azt jelenti, hogy úgy nagyjából, tessék-lássék módon belekezdek valamibe. Ímmel-ámmal részt veszek benne, de nem teszem bele magam teljesen, mert ki tudja sikerül-e.

Amikor tényleg akarsz valamit, azért tényleg teszel. Energiát, időt fektetsz bele. Beleteszed saját magadat, teljes lényedet, a szívedet. Annak mentén formálod a gondolataidat, a jelenedet függetlenül attól, hogy lehet nem sikerül. Nem azért haladsz a megoldás felé, mert tudod, hogy sikerülni fog, hanem mert nem tehetsz mást. Egy belső késztetés mindig jelen van, hogy tegyél, haladj ebbe az irányba, és ennek kénytelen vagy engedelmeskedni.

A valós vágyak arra valók, hogy végigvezessenek az életen. Ebből kifolyólag nem az a cél, hogy minél hamarabb elérd őket, hanem hogy mutassák Neked az utat.

A vágyaid olyanok mint a lámpások egy sötét utcán. Hazavezetnek, önmagadhoz. Mindig egyre közelebb és közelebb.

Gyakorlat:

 

Ismerd fel hol és hogyan kínzod magad azzal, hogy arra vágysz, ami éppen nincs és ebben a pillanatban nem is lehetséges. Amire éppen a feltételeid/korlátaid nem adnak Neked lehetőséget.

 

Csak azokat vedd számba, amelyekért nem teszel igazán. Amelyekért nem szívből, őszintén teszel, hanem csak azért, hogy megnyugtasd a lelkiismeretedet.

Ilyen pl. amikor valaki elmegy terápiára segítségért, de minden látható és érzékelhető módon ellenáll az együttműködésnek, nem hajlandó megfontolni új látásmódokat, nem hajlandó egyedül is dolgozni a változáson, csak attól várja az eredményt, hogy elmegy és 1-2 órát eltölt egy kellemes hangulatú szobában egy együttérző terapeutával, majd hazamegy és folytatja ugyanúgy tovább.

Ilyen az is, amikor a változást mástól tesszük függővé, azt gondoljuk, hogy mi semmit nem tehetünk érte, valaki vagy valami másnak kellene előbb tenni, változni.

 

Írj le konkrét szituációkat, a te konkrét gondolataidat, amelyekkel naponta szórakoztatod avagy kínzod magad.

 

Látod, milyen nevetséges az egész?!

 

 

Szólj hozzá!

Szabad akarat - valóság vagy illúzió?

2018/04/11. - írta: ludrikandi

Egyesek szerint vannak olyan pillanatok, amikor az ember tényleg szabadon azt tesz, amit akar. Meglepő ez a naivitás, nem?

Azt hinni, hogy van az életnek olyan pillanata, amikor nincsenek korlátok és te szabadon tehetsz, amit csak akarsz….elég merész gondolat

Mielőtt nagyon beleélnéd magad ebbe az álomba vizsgáld meg kérlek, hogy volt-e már olyan pillanat az életedben, amikor tényleg bármit a világon megtehettél, amit csak akartál?

És már hallom is a válaszodat, hogy “Hát még jó, hogy van ilyen! Mondjuk mikor otthon vagyok egyedül akkor végre azt csinálhatok, amit akarok…”

Na persze! Például akár Miamiba is elrepülhetsz ebben a szent minutumban, ugye? Nézzük mire nincsen még esélyed ezen kívül. Például:

  • nem tudsz hintázni a kertben, ha a panel 10. emeletén laksz,
  • nem tudsz beszélgetni azzal a barátoddal, amelyik éppen a moziban ül,
  • nem tudod elolvasni azt a könyvet, amit elfelejtettél megvenni vagy kikölcsönözni,
  • nem tudsz TV-t nézni, ha elmegy az áram,
  • nem tudsz semmit csinálni, ha éppen migréned lesz és
  • nem tudsz aludni, ha a szomszéd épp felfúrja a polcokat a falra.

Minden pillanatunk korlátozott. Különböző testi/lelki és külső fizikai feltételek által meghatározott. Természetesen ezek a feltételek változhatnak és változnak is. Egyetlen dolog állandó, hogy feltételek mindig vannak, és ezek közül mindig van olyan, amely általad nem módosítható az adott pillanatban. Így korlátozottságod jellege változhat, de jelenléte állandó.

Amikor éppen egy dombon ülsz, akkor nem a folyónál vagy. Tehát semmilyen vizes sportra nincs esélyed, se halakat fogni, se papírcsónakokat úsztatni. Persze erre mondhatod, hogy te szándékosan és önszántadból utaztál nyaralni dombvidékre folyópart helyett. És ezt értem is...de mégis akkor mivel másabb ez a helyzet, mint bemenni dolgozni, amikor a munkaszerződésedet is önszántadból írtad alá és te választottad?!

Erre csípőből jön a válaszod, hogy de dolgozni muszáj...pedig nem, nem muszáj, te szeretnél pénzt keresni és ezért akarsz dolgozni. És tudom, hogy ilyenkor teljesen hülyének nézel már a felvetésemért is, hogy a munka a te önkéntes, szabad választásod lenne, de azért kérlek gondolkozz el rajta, hátha mégis ráébredsz, hogy tényleg az.

Mert lássuk be, azért vannak más opciók. Vegyük azt az esetet, hogy Te csak a pénzkeresés miatt vállaltál munkát. Nézzük az egyéb lehetőségeidet:

  • segélyeken élsz
  • lopsz
  • hajléktalan leszel
  • kölcsönkérsz
  • a szüleiddel laksz vagy valaki más segítségét kéred
  • eltart a párod
  • nyersz
  • önellátó földművelő leszel
  • eladod amid van
  • seftelsz
  • plusz bármi kreatív ami nekem most nem jutott az eszembe

Szóval, amit valójában teszel, amikor önszántadból, kényszer nélkül munkát vállalsz pénzkereseti céllal, az az, hogy a rendelkezésedre álló lehetőségek közül kiválasztod a számodra legmegfelelőbbet, a legjobbnak és leghelyesebbnek tűnőt vagy a legkönnyebben elérhetőt.

Ugyanez a helyzet amikor úgy döntesz, hogy nyaralni mész a szabadnapjaidon, ahelyett, hogy

  • otthon takarítanál
  • meglátogatnád a rokonaidat
  • önkénteskednél
  • kerítést festenél
  • segítenél a szomszédnak felújítani a lakást
  • megszerelnéd a kocsit
  • intenzív nyelvtanfolyamra mennél

Mégis, amikor a munkába járásról van szó azt kényszernek tekinted és úgy is éled meg. Amikor nyaralásról van szó, azt pedig saját szabad döntésednek tartod és eképpen örömmel is tölt el.

Amikor elhiteted magaddal egy-egy döntés kapcsán, hogy nincs más választásod, akkor elveszed magadtól a felfedezés lehetőségét! Ha előre eldöntöd, hogy csupán kényszerből kell megtenned valamit, akkor agyadat egyértelműen arra biztatod, hogy keresse a kényszeredett, erőszakos és kellemetlen pillanatokat a döntés eredményében. Nem hagyod, hogy elméd észrevegye az örömteli és élvezetes pillanatokat, hiszen Te már tudod, hogy ez nem lehet sem élvezetes sem örömteli. Mert nem te választottad. Mert ezt valaki rád erőszakolta.

Ha megkérdezném ki volt az, megdöbbenve találnál rá önmagadban a válaszra: TE MAGAD.

Nagyon szeretném, hogy megértsd, hogy a szabadság egy érzés és nem egy objektív tényállás és teljes mértékben annak függvénye, hogy az adott pillanatban hogyan értékeled a helyzetedet. Szabadságodat azzal befolyásolod, ahogyan tekintesz a földi életünk korlátaira és abban saját magad korlátozottságára. Ha sikerül ezeket a korlátokat pusztán adott feltételként kezelned, amely fennállása nem akadályoz vagy gátol a szabad döntésben, hanem sokkal inkább leegyszerűsíti azt vagy támpontot ad hozzá, akkor soha többé nem fogod azt érezni, hogy Neked bármit is muszáj megtenned.

“Nem tehetek mást!”

Hányszor gondoltad és hányszor hallottad ezt mások szájából is?

Mit jelent ez a mondat valójában?

Azt, hogy csak olyan választási opcióim vannak, amelyekkel nem szimpatizálok túlságosan és kiválasztottam a legkevésbé rosszat. Vagy lenne más választásom, ami sokkal inkább kielégítő számomra, de nem merem/akarom/tudom azt választani, mert valami nálam erősebb hatalom erre késztet. Ilyen erős hatalommal bírnak:

  • a megfelelési kényszer,
  • a félelemek,
  • a szeretethiány,
  • a kínzó éhség,
  • a magány,
  • a fájdalom,
  • a szégyen,
  • a vágy az elfogadottság és összetartozás megélésére.

Tehát valójában ilyenkor is tehetnél mást, de a Te belső igényeid, szükségleteid, hiányaid és vágyaid egy bizonyos döntés megtételére ösztönöznek, aminek Te valószínűleg engedni fogsz, akkor is, ha a döntés végrehajtása egyébként nincsen ínyedre.

Én csak arra kérlek, hogy ne tetézd ezt a számodra nehéz döntést még egy plusz teherrel, a haraggal és/vagy önostorzással. Nincs értelme azon stresszelned magad, hogy miért vagy képtelen jobb utat választani vagy hogy miért ilyen szörnyű ez a világ, ez a rendszer, ez a rokonság, ez a munkahely, hogy ilyen kellemetlen döntésre kényszerít téged. Jelen pillanatban ezek a feltételeid. Kár vitatkozni azzal, ami van, mert attól nem fog megváltozni, hogy próbálod letagadni, hogy saját elhatározásból döntöttél. Egy dolgot viszont biztosan elérsz vele, tönkreteszed a mindennapjaidat. Az ellenállás és állandó küzdelem annyira kimerít, hogy a végén már élni sem lesz kedved.

Helyette inkább tudatosítsd magadban, hogy minden pillanatban szabadon választasz a fennálló lehetőségek közül a te külső és belső feltétel- és szükségletrendszereid alapján, így felvállalva az életed irányítását és átvéve a hatalmat sorsod felett. Természetesen ezt a feltételrendszert jogodban és módodban áll megváltoztatni, ehhez viszont kár állandóan puffognod és kritizálnod magadat, másokat vagy a világot. Ezt elég szimplán eldöntened és elkezdened feltárni magát a rendszert, ami mozgat téged. (Jó hírem van! Mióta ezt a blogot olvasod folyamatosan a feltárás útján jársz! ;) )

Hozzátartozik az igazsághoz, hogy vannak általad megváltoztathatatlan feltételek is, amelyek együtt járnak a földi élettel vagy a te saját sorsoddal. Nekem például ebben az életben már soha nem lesz modellalkatom, mert nem vagyok elég magas hozzá. És hiába utálom az elektronikus kütyüket a 21. század akkor is ezekről szól és ezeknek kedvez.

Azt gondolom valahol mélyen belül mindannyian elfogadjuk a tényt, hogy vannak korlátok az életben. Sokkal inkább azzal szoktuk vitatkozni, hogy nekünk több vagy kevesebb van-e, mint a többieknek vagy, mint amennyit szeretnénk magunknak.

Az érdekes viszont az, hogy a korlátozottságod mértéke nem a külvilágban dől el, hanem a fejedben.

Egy tolószékes nő egyszer azt mondta Byron Katie-nek egy nyilvánosan közzétett konzultációban:

Tolószékes nő: Csalódott vagyok, mert korlátoz a testem, korlátozottak a fizikai képsségeim.

Ez a gondolat nyilván igaznak tűnik számodra, és jogosnak a nő csalódottsága az ő fogyatékosságát tekintve.

Byron Katie a beszélgetés során rávilágított egy nagyon fontos gondolatra. Azt mondta a hölgynek, hogy ugyanez a gondolat kínozhatja az olimpiai sportolót, aki képtelen rekordot dönteni vagy aranyat nyerni.

Olimpiai sportoló: Csalódott vagyok, mert korlátoz a testem, korlátozottak a fizikai képességeim.

Pedig ő nem tolószékben ül, könnyedén tud járni, sőt gyorsan is tud futni. Csakhogy nem elég gyorsan, mert megdönteni a rekordot képtelen.

Teljesen más fizikai állapot, és mégis ugyanaz a gondolat, amely ugyanúgy csalódást, fájdalmat és szenvedést okoz a gazdájának.

Valószínűleg még mindig sokan vitatkoznátok azzal, hogy az említett két személy egyformán szenved. Nem tudok és nem is akarok ebben állást foglalni, mert honnan tudhatnám én vagy te, hogy valaki más mennyire szenved. Abban talán megegyezhetünk, hogy mindenkinek a saját szenvedése a legnagyobb és legfájdalmasabb. Összehasonlítani már csak azért is képtelenség, mert mások érzéseit nem éljük át, maximum elképzelni tudjuk.

Ami viszont biztos, hogy ugyanazt a korlátozó gondolatot elő tudja idézni két teljesen különböző testi/fizikai állapot, tehát a korlátozottságod a körülményektől nem függhet. Sokkal inkább függ attól, hogy mennyit és kihez viszonyítod magad és az életedet. Hogy mennyire érzed szükségét az összehasonlításnak. Hogy mennyire vagy képes együttműködni az életed feltételrendszerével ellenállás nélkül. És hogy mi a célod, boldognak lenni vagy duzzogni.

 

 

Szólj hozzá!

Így tesznek boldogtalanná a gondolataid

2018/03/26. - írta: ludrikandi

Az összes eddigi bejegyzéssel arra próbáltam rávilágítani, amit ebben a bejegyzésben összefoglalok. Remélem az mostanra számodra is bizonyítást nyert, hogy a világ- és énképed valójában gondolatok összessége, amelyeket te azonosítasz be tényként vagy tudásként. Ha ez a mondat most meglepetésként ért Téged, akkor kérlek olvasd el újra az előző posztokat és próbáld megkeresni az előbbi mondat értelmét a te olvasatodban. Nem kell egyetértened az én mondatommal, fogalmazd meg a te meglátásodat.

A világ- és énképed egyedi, mint ahogyan mindenkié az. Nincs még egy ember a Földön, akié pont ugyanolyan lenne, mint a tied. Persze ez csak az én feltételezésem, de mivel erre bizonyítékunk úgyse lesz, így nyugodtan állíthatom ezt. Te meg valami mást. :)

Tehát van kb. 7 milliárd ember a világon (állítólag, én még sosem láttam mindet) és ez azt jelenti, hogy van kb. 7 milliárdnyi különböző rendszer. Mindegyik egy-egy sajátságos külön világ. Ugyanott élünk és mégis mindenki máshol. 

Mire is gondolok?

Mondjuk az én világomban a rendőrök okosak, a tiedben bugyuták. Az én világomban a kisebbséget le kell nyomni, a tiedben pedig be kell integrálni. Az én világomban Budapest szép és élhető hely, a tiedben egy olyan ország fővárosa, ahonnan menekülni kell. Az én világomban a szeder egy savanyú izé, a tiedben a legfinomabb gyümölcs a világon. Az én világomban Bandi egy hülye lúzer, a tiedben pedig az egyik legjobb haver. Szerinted amit te gondolsz vagy tudsz az igaz, amit a többiek az pedig nem. Szerintem pedig lehet igaza két egymással ellentétes állásponton lévő embernek is.

Valójában ezek nem igazságok, se az enyém se a tied, ezek csak nézőpontok. Vélemények. Különböző világok. Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, egyik sem igazabb vagy hamisabb a másiknál. Egyszerűen csak különbözőek. 

És hogy miért beszélek ennyit arról, hogy a gondolataiddal alkotod meg a világot?

Mert a gondolataink határozzák meg az érzelmeinket, az pedig meghatározza a közérzetünket, lelkiállapunkat, jól-létünket.

Azzal valószínűleg egyetértesz, hogy érzéseid befolyásolják hogylétedet, boldogságodat. Ha éppen fájdalmat vagy félelmet érzel, akkor nem vagy túl jól, szabadulnál az érzéstől, menekülnél, bármi áron megszüntetnéd. Ha éppen örömet tapasztalsz, akkor pedig szívesen menyújtanád a perceket, hogy örökké tartsanak.

Ez eddig azt hiszem mindenkinek tiszta sor.

A probléma csak az, hogy nem annyira tudod hogyan befolyásold az érzéseidet. Persze van néhány dolog, amiről tudod, hogy el kell kerülnöd, mert azokban a helyzetekben rosszul érzed magad és azt is tudod milyen helyzetek okoznak örömet. Viszont ezek sem működnek mindig. Gondolom veled is előfordult már, hogy hiába akartál elkerülni valamit, valahogyan mégis belesodródtál a nemkívánt helyzetbe, amitől rosszul érzed magad. Vagy olyan is lehetett, hogy mégsem érezted benne magad olyan rosszul, mint korábban gondoltad. De az örömtelinek vélt helyzetek sem mindig hozzák meg a várt eredményt, van hogy elmarad a pozitív érzés, vagy nem annyira erőteljes, mint remélted.

És akkor ott vannak még azok a pillanatok, percek, órák, amikor elképzelésed sincs, hogy honnan tör rád a félelem, aggódás vagy éppen az oknélküli jókedv. Ezek az érzelmi hullámok legtöbbször a gondolataid következményei.

Az érzést mindig egy olyan gondolat váltja ki, amit az én/világkép és a valóság összehasonlítása eredményezett. Ha az én/világkép illeszkedik a valósághoz elégedettség, öröm, büszkeség a jutalmad, ha nem, akkor pedig csalódás, frusztráció, aggódás a büntetésed.

Persze ez egyáltalán nem egy ilyen jutalmazós-büntetős játék, de Neked akár így is tűnhet.

Megpróbálom két példán keresztül bemutatni, hogy miről is van szó. Nyugodtan helyettesítsd be a saját gondolataiddal és reakcióiddal a levezetést.

enkep.png

 
vilagkep.png

 

A fenti ábrákat átnézve láthatod, hogy többszörös függésben éled az életed gyakorlatilag minden egyes pillanatát. Természetesen az értelmezések sokkal többfélék lehetnek, mint ahogy az érzelmek skálája is végtelen. Az ábrák a sarkított állapotokat, nagyjából a két végletet tükrözik.

A függést a következő elemek tartják fenn:

  1. Első körben függsz attól a világ- és énképtől, amit születésed óta építgetsz a fejedben.

  2. Második körben függsz attól, hogy hogyan értelmezed a külső eseményeket. Az, ami történik, egyáltalán nem biztos, hogy valóban azt jelentette, amit Te felfogtál belőle.

  3. Harmadik körben pedig függsz attól, hogy milyen érzelmeid vannak az adott pillanatban. Ez alapján ítéled és éled meg jónak vagy rossznak az életedet, a helyzetet, a pillanatot. És végső soron ez mutatja meg, hogy mennyire érzed jól magad a bőrödben.
Szólj hozzá!

A boldogság legnagyobb akadálya a ....

2018/03/12. - írta: ludrikandi

Megkérdőjelezetlen tudás. Mégis a korábbi bejegyzést továbbgondolva gyakran felmerül problémaként, hogy a saját tudásunk megkérdőjelezése csak egy bizonyos pontig működik, de nem alkalmazható a tények esetében. Például elhangzott már a következő mondat konzultáción:

- De hát te is tudod, hogy az  emberek megbízhatatlanok! Ez nem csak az én véleményem, mindenki ezt gondolja. Ezen nincs mit megkérdőjelezni, ezt kár átgondolni, mert úgyis ez a helyzet. Én ezt nem kitalálom, ez a tapasztalatom!

Tényleg? Vajon mindenki ezt tapasztalja és gondolja?

Ez vajon egy objektív tény?

Az, hogy mit tapasztalsz nagyban függ attól, hogy mit tudsz/hiszel a világról, mit vársz el tőle, mit tudsz elképzelni róla és benne, magyarul mire tudod vagy akarod ráirányítani a figyelmedet.

Ezt nagyon könnyen beláthatod Te is.

Vegyük például azt a helyzetet, hogy kocsit szeretnél venni, ezért most elkezded nézegetni a márkákat, típusokat és kiválasztasz egy kedvencet. Sokat foglalkozol a gondolattal, hogy milyen jó lenne ezt a típust megvenni, elképzeled, hogy már meg is van és vezeted. Vagy csak azon jár az eszed, hogy mikor és miből tudod kifizetni, de mindenképpen sokat foglalkozol gondolatban a megvásárolandó új kedvenccel. Lehet, hogy eddig sosem vagy nagyon ritkán láttál ilyen autót az utakon, parkolókban vagy bárhol, de mostantól garantáltan állandóan észreveszed majd. Úton-útfélen kiszúrod; olyan érzésed lesz, hogy a fél világnak ilyen autója van. Ez nem azért van, mert hirtelen mindenki vett egyet, hanem mert te folyton észreveszed azt, ami eddig is ott volt, csak korábban nem tulajdonítottál neki túl nagy jelentőséget. Nem irányítottad rá a figyelmedet.

Tehát, ha neked az a tapasztalatod, hogy mindenki megbízhatatlan, akkor jelenleg nem veszed észre a megbízható embereket, nem velük kötsz üzletet, nem velük barátkozol. Te zárod ki őket az életedből, mert nem férnek bele a jelenlegi tudásodba, világképedbe. Pedig vannak megbízható emberek. Te például az vagy, nem?

Persze, hogy az, mivel a jelenlévők mindig kivételek. ;)

Szóval a tények nagy része tulajdonképpen a megtanult tudásod részei, ezért szubjektívek és nem örökérvényű igazságok. Ezekből van, amit szüleidtől tanultál, van, amit az iskolában tanítottak neked és van, amit csak szimplán örökségként hordozol a génjeidben. Tudás az, amiben biztos vagy, amit tényként kezelsz az életedben önmagaddal vagy a világgal kapcsolatban.

Nézzük meg egy kicsit konkrétabban mire is gondolok. Íme a nem teljes lista arról, amit én tanultam önmagamról és a világról a 3 különböző forrásból:

Szüleim által:

  • hogy hívnak engem és a testvéreimet
  • a legtöbb tárgy nevét
  • hogyan és milyen gyakran kell takarítani
  • hogyan és mit illik nem családtagokkal megbeszélni
  • mik azok a dolgok, amiktől félni kell
  • nyugodtan beengedhetjük-e a villanyórást, hogy megnézze az óráállást vagy nem
  • kinek mihez van joga a családon belül
  • kiket ítélünk el
  • hogyan kell megfogni az evőeszközt
  • mennyire vagyunk igényesek a környezetünkre, önmagunkra
  • a kemény munka erény, csak az az érték, amit így szerzünk meg
  • mit jelent szabadnak lenni, élni, boldognak lenni, örülni, sírni, fájdalmat átélni, stb

 Iskolában:

  • a társak szeretnek-e vagy kiközösítenek
  • könnyen kötök-e barátságokat, új ismeretségeket
  • félek-e a hierachiában felettem állótól
  • kiállok-e magamért nálam magasabb rendű és/vagy erősebb emberekkel szemben
  • a tudás fontosságát, nélkülözhetetlenségét
  • mások által vagyok értékes vagy értéktelen
  • nem számít mit gondolok, csak hogy mit tudok
  • bizonyos dolgok értékesebbek, fontosabbak, jelentőségteljesebbek mint más dolgok...ez személyekre is igaz => osztályozás, ítélkezés, csoportosítás, összehasonlítás szükségessége és természetessége
  • persze matekot, történelmet, nyelvtant és sok egyéb lexikális tudást is ;)

 Öröklött sejtszintű tudás:

  • a bűnösnek bűnhődni kell, ez lenne az igazságos
  • a gazdagok becstelenek, tisztességtelenek
  • a nők elnyomásban élnek, alárendeltek a férfinak
  • a férfiakat a nők kihasználják, félni kell nehogy egy nő behálózzon
  • fejlődni kell, tanulni kell, haladni kell
  • a szegénység megéri, mert a szegények boldogabbak avagy a gazdagok boldogtalanok
  • az emberek eredendően rosszak
  • a halál az élet vége

Ez a lista végtelenül hosszú...ennek köszönhetően mire felnövünk van egy konkrét, kialakult, véglegesített(nek hitt) képünk a világról, benne a helyünkről, tulajdonságainkról, képességeinkről, maximum elérhető eredményeinkről és gyakorlatilag mindenről. 

Ez a sok tudás, amivel rendelkezünk felnőtt korunkra elég nagy elégedettséggel tölt el bennünket, hiszen rengeteg munkát fektettünk abba, hogy magunkévá tegyük azt és kialakítsuk belőle a saját kis struktúránkat, amit tulajdonképpen világképnek és énképnek nevezünk. Ez adja az életben a biztonságunkat, enélkül a tudás nélkül elveszettnek érezzük magunkat.

Gondolj csak bele, milyen érzés egy másik ország másfajta kulturájában boldogulni és oda beilleszkedni. A kezdetekben vagy kiakadsz és kétségbeesel vagy kiakadsz és szidod a másik kultúra vélt vagy valós hiányosságait. 

De már egy új közösségbe való beilleszkedés is okoz némi fejfájást, ha az más szabályok szerint működik mint, ami a mi világképünkbe kódolva van. Persze ezt inkább úgy szoktuk értelmezni, hogy az új társaság abnormális hülye és akkora badarságokat csinálnak, amit képtelenség befogadni, nemhogy elfogadni! 

Így hát ez a biztonságos tudáshalmaz, ami a világban való eligazodásunkat szolgálta gyermekéveinktől fiatal felnőtt korunking, egy idő után a legnagyobb akadályunkká válik. Akadályoz minket a nyugodt, boldog élet megtalálásában. Ugyanis a boldogságunkat az teszi tönkre, amikor a világ és benne a többi ember nem illeszkedik a világképünkbe; azzal ellentétesen cselekszik, gondolkodik és reagál ránk vagy az általunk véghez vitte cselekedetekre. 

Minden alkalommal, amikor bosszankodunk, kiábrándulunk, dühösek leszünk vagy csalódunk - tehát kibillenünk az egyensúlyunkból - az annak az eredménye, hogy a világban valami nem úgy történt, ahogyan mi elvárnánk. A történés ellentmond annak a tudásnak, amit mi tényként őrzünk magunkban. 

 Gyakorlat:

Ragadj egy tollat és egy vagy több száz :) darab papírlapot és kezdd el összeírni a te valóságodat, a te struktúrádat mi alkotja. Nem fontos szétbontanod a 3 különböző tanulási minta alapján, ez legyen inkább csak támpont a gyűjtögetéshez.

Aztán tudatosítsd, hogy ezek nem tények és igazságok, csak tanult minták és szokások, hagyományok és vélemények.

 

Ha nem teljesen érted miről is szól ez a feladat, akkor pedig egyszerűen csak írj le mindent, amit a világról és magadról tudsz, amit tényként tartasz számon, ami a jelenlegi tapasztalatod. Majd később meglátod, mit jelent az, hogy ezek nem tények, hanem vélemények és nézőpontok.

Ha elsőre ellenállást érzel magadban a feladattal kapcsolatban, ne lepődj meg nagyon. Azontúl, hogy a tudásunk adja a biztonságot és a stabilitást a létezésünkhöz még más oka is van a tudásunkhoz való ragaszkodásnak.

Mint ahogyan azt az előbb már említettem, végtelenül sok tény van a fejünkben. Tudásunk hatalmas és minél hatalmasabb mi annál büszkébbek vagyunk magunkra. Nem tudni szégyen, a tudás viszont állítólag hatalom. Mégpedig azért, mert azt a látszatot kelti, hogy jobbak vagyunk másoknál. Pont emiatt nehéz feladni azt a késztetést, hogy tudjunk minden választ és amit nem tudunk, azt pedig lehetőleg szerezzük meg. Mert akkor birtokunkban lesz valami, amit senki nem vehet el tőlünk, amitől fontosabbak és értékesebbek leszünk, mint az átlag, vagy legalább feljutunk átlagszintre.

 Lehet egy kicsit tudásellenes vagyok?! Nem véletlen.

Szerintem a tudás sokszor ártalmas és oknélküli gőgre vagy arroganciára sarkall, ahelyett, hogy igazi magabiztosságot és valós (emberi) fejlődést eredményezne. Ezért arra kérlek, hogy legyél rugalmas a tudással, a tényekkel kapcsolatban és mindig tartsd meg magadnak a tévedés lehetőségét. Legyél kíváncsi és nyitott arra, hogy változtass nézeteiden, újraértelmezz dolgokat, fogalmakat, helyzeteket, embereket. És persze legyél magaddal is türelmes és kedves akkor is, ha a tudásodat nehezen engeded el...

A tudást sajnos tényleg nem tudja elvenni tőlünk senki, ezt csak mi tehetjük meg magunkért. 

Szólj hozzá!

A tévedéseket nem a tudás megszerzésével lehet elkerülni, hanem éppen fordítva

2018/02/23. - írta: ludrikandi

Egész életünkben arra treníroznak minket, hogy bízzunk a fejünkben. A tudásnak rettentően nagy értéket tulajdonítanak napjainkban. Nem akarom becsmérelni a tudás jelentőségét, de ha kicsit jobban körülnézel Te is látni fogod, hogy sokkal bizonytalanabb a megszerzett tudás, mint amilyennek próbálják eladni.

Szerintem az a minimum, hogy kételkedj a megszerzett tudásodban. Másokéban meg főleg!

Azt, hogy éppen mit tudnak alátámasztani a különböző tudományágak, folyamatos változásban van. Néha rájönnek, hogy hatalmas tévedés volt az előző 10-20-50-150 éves állítás, mert napvilágot lát valami addig felfedezetlen tény vagy összefüggés, ami alapjaiban változtatja meg a képet. Ilyenkor széttárják a kezüket és azt mondják bocsi, de erre csak most derült fény. Szerinted hány dolgot állítanak jelenleg rosszul pusztán azért, mert még nem jöttek rá valamire vagy mert még nem nyert bizonyítást? Hogy lehet így bízni a tudásban? Egyáltalán Te miért bízol benne annyira?

Galilei péládul hiába állította, hogy nem a Föld van a világegyetem középpontjában és hogy a Föld mozog és forog. Nem hittek neki, még perbe is fogták nézetei miatt. Majd nagyjából 2 évszázaddal később sikerült bizonyítani a feltételezéseit. Abban a röpke 200 évben továbbra is hitték, hogy a Föld nem mozog, hanem a Nap kering körülötte.

De vegyünk egy átlagemberhez közelebbi példát. Mondjuk a táplálkozás területét. Annyiféle irányzat van már, hogy lassan összeszámolni se lehet – vegetáriánus, vegán, makrobiotikus, paleolit, reformkonyha, biotáplálkozás, nyerskoszt, ajurvédikus, szétválasztó diéta, antropozóf (emberkedvelő) étrend. Mindegyik mondja a saját igazát, hogy az a típusú étkezés miért nagyon jó és egészséges. Bármelyik étrend esetén találunk követőket, akik imádják azt és elégedettek vele, de vannak akik felháborodva hagyják abba. Tőlük aztán jönnek az ellenérvek, a kudarcok, a sikertelenségek bizonyítékai, amik cáfolatul szolgálnak az étrend egészséges vagy hasznos voltára. Van akinek beválik, amit a tudomány mond, van akinek meg nem.

És akkor jön a nagy kérdés – most kinek higgyek? Hát én azt javaslom magadnak. A te saját bölcsességednél senki nem tudja jobban megmondani, hogy neked mi a jó és hogy mi az igaz a te szervezetedre, a te testedre, a te életedre. Szuper, hogy ezerféle irányzat van, és ha elfogadod, hogy a tudás nem egyetemleges, hanem egyénenként változó igazságtartalommal bírhat, akkor mindenféle ellenérzés és harag nélkül képes leszel a saját utadat járni a saját igazságod mentén.

Minden megszerzett tudás a múlt törvényszerűségeit és tapasztalatait vizsgálja egy konkrét ember (szemlélő) szemszögéből és elvárásai mentén, így nem lehet teljes és tökéletes. A múlt tele van hibákkal és az abból kialakított tudás nemkülönben ilyen.

Mára már bizonyított, hogy minden kísérlet eredményét befolyásolja az, hogy az azt elvégző személy milyen eredményre számít. Na akkor szerinted ez mennyire lesz objektív tudás a végén? Pedig a tudás elvileg pont azért megbízható, mert objektív tényeken alapuló.

Mivel a tudásról tévesen azt híresztelik, hogy megbízható te is erre alapozod a döntéseidet. Ha valamit egy tudós, kutató, orvos, matematikus vagy egyéb tudományos fokozattal rendelkező esetleg társadalmilag elismert személy állít azt jobban elhiszed, mint amit te belül érzel a helyzettel kapcsolatban. Nem mersz önmagad belső bölcsességére hallgatni és ez igen nagy baj. Egy idő után korlátozott lehetőségeid lesznek, mert a tudásod lecsökkenti az elérhető és megvalósítható opciók számát. A világot csak ezen a korlátozott tudáson keresztül leszel képes értelmezni és felfogni, minden más, ami ennek nem fog megfelelni elutasítást, félelmet, szégyent és aggodalmat fog kelteni benned.

Nincs nekem bajom a tudással, én is sok helyen sokmindent tanultam eddigi életemben és hasznosítom is azokat. A probléma ott kezdődik, amikor megkérdőjelezés nélkül fogadod el a tudást; anélkül, hogy átfuttatnád a saját belső igazságszervereden.

Amikor tudásról beszélek nem csak az iskolában megtanultakra gondolok. Minden olyan fogalmat, következtetést és világról alkotott tényt (tényként kezelt véleményt) értek ez alatt, ami benned természetesként és objektívként van tárolva. Minden tudás, amiről egyszer elhitted, hogy igaz.

Megtörtént eset a nagyvilágból..és egy rövid gyakorlat:

Egy óvodában egyik reggel az volt a feladat, hogy tűzoltót, sebészorvost és katonai pilótát kell rajzolni. Mindenki örömmel nekilátott a feladatnak és születtek is rendre a szebbnél szebb alkotások.

 

Ha gondolod, most te is képzelj magad elé egyet-egyet ezeknek a szakmáknak a képviselői közül.

Akár le is rajzolhatod őket, végülis ez csak egy játék. :)

Tehát: TŰZOLTÓ, SEBÉSZORVOS és KATONAI PILÓTA
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.

Férfiak vagy nők a szakma képviselői a fejedben?

Az óvodai eredmény elég jól megmutatja, hogyan működik a megszerzett tudás: 61 kép ábrázolt férfiakat és csak 5 kép nőket.

A legtöbben ezeket a szakmákat férfiaknak tulajdonítják, mert ezt szokjuk meg, ezt tanulja és fogadja el az agyunk alap beállításként a világról. Hogy ezek férfias szakmák. Ennek több következménye is lehet, ha ez a tudás megkérdőjelezhetetlenül rögzül bennünk.

Például fel sem fog merülni a fejünkben lányként, hogy ezek közül a szakmák közül válasszunk hivatást.

Annyira meglepő lesz szembetalálkozni egy női képviselőjével bármelyik férfiasnak hitt szakmának, hogy hirtelen összezavarodik az agyunk. Mert valami ellentmond a tudásának. Ezért kevesebb bizalom alakul majd ki bennünk, amikor nőket látunk ezekben a pozíciókban. És nem azért mert utánanéztünk, hogy mennyivel jobban (vagy rosszabbul) teljesítenek a férfiak vagy konkrétan arról a nőről hallottuk, hogy hibákat követett el ebben a szakmában. Nem, nem...egyszerűen azért, mert úgy tudjuk, hogy ezekben a szakmákban férfiaknak van helye. És kész.

A fejed nem örül, amikor a valóságban valami másképp alakul, mint ahogyan az benne tudásként rögzült. Kétkedővé, bizalmatlanná és bizonytalanná tesz téged, amit te bezárkózással, támadással, agresszivitással fogsz palástolni vagy próbálni megszüntetni.

Ugyanez a megszerzett tudáshoz való ragaszkodás vezeti a rasszistákat harcba vagy a szülőket az ordításhoz és gyermekeik megszégyenítéséhez.

 

Egy másik történet is tanulságos lehet számodra. Olvastam valahol, lehet nem is történt meg, de az biztos, hogy könnyen megtörténhetett volna.

Egy kislány kapott két almát az iskolában. Hazavitte mindkettőt és megmutatta Anyukájának a szerzeményét. Az Anyuka megkérte kedvesen a kislányát, hogy az egyik almát adja neki.

Erre a kislány fogta és mindkettőből kiharapott egy-egy darabot. Az Anyuka látva a kislány meglepő tettét, bosszús lett és csalódott, hogy milyen önző gyermeke van, aki a kedves kérés ellenére nem hajlandó vele megosztani az almáját.

Miután a kislány végzett a falatok lenyelésével, közölte az Anyukájával hogy a bal kezében lévő alma a finomabb, azt adja neki oda.

 

Az Anyuka úgy tudja, hogy beleharapni egy almába egyenlő a birtokviszony kifejezésével és ennek mentén feltételezte, hogy gyermeke mindkét almát magának akarja. Ez egy apró, de szemléletes példa. Számtalan ilyen történetet mesélhetnék még Neked, amelyből kiderül, hogy a múltban szerzett tudásod meggátol Téged a tisztánlátásban, ítélkezővé tesz és negatív érzelmek sorát indítja be nálad ok nélkül.

 

Gyakorlat:

Szeretném, ha gyűjtenél ilyen és ehhez hasonlatos történeteket az életedből és leírnád azokat. Gyűjts egynél többet, mert egyre még könnyedén azt mondod, hogy ez csak kivétel, de ötre ezt már nehezen lehetne ráhúzni.

 

Írd le őszintén, hogy mit gondoltál, milyen tudásra támaszkodtál, amikor tévesen döntöttél, haragudtál, kiabáltál, elutasítottál valamit vagy valakit és hogyan derült ki, hogy tévedtél. Írd le azt is mit tehettél volna másként, mi történhetett volna, milyen eremdény született volna és hogyan érezted volna magad te és a többi résztvevő, ha nem a mútlbeli tudásod alapján döntesz vagy ítélsz abban a konkrét helyzetben.

 

Természetesen sokszor nem derül fény a tévedésre; vagyis hiába állítja a másik, hogy ő nem azért tette, amit Te gondolsz, nem fogod elhinni neki, mert a saját múltban megszerzett tudásod megakadályoz ebben. De most az a feladat, hogy kételkedj a saját tudásodban. Tehát vedd elő azokat a sztorikat, ahol jelezték Neked, hogy téved a tudásod és játssz el a gondolattal őszintén és nyitottan, hogy igazuk lehetett. Vizsgáld meg, hogy vajon tényleg tévedhettél-e amiatt, mert végletekig hittél az általad tanult tudásban.

 

 

 

Szólj hozzá!

Mit tehetsz, ha nehéz döntési helyzetbe kerültél?

2018/02/09. - írta: ludrikandi

Hogy kapcsolódik a korábbi bejegyzésekhez a nehéz döntési helyzetek vizsgálata? 

Ha voltál már döntéskényszerben, akkor tudod, hogy a veszteségtől való félelem ilyenkor elemi erővel tör rád. Pontosabban az a félelem, hogy ha rosszul döntesz akkor veszteség, megbánás és bűntudat lesz úrrá rajtad, amit nem szeretnél megtapasztalni. De vajon miért nem a mindennapjaid része ez a stressz?

Te valamiért azt hiszed, hogy csak akkor kell döntened, amikor a fejedbe veszed, hogy döntened kell.

Oké, megmagyarázom.

Mondjuk eltelik 20 év a házasságodból, van munkád, párod, 2 gyereked meg 1 házad. Egyszer csak azt érzed, hogy túl sok feszültség keletkezett benned, mert nem mennek otthon olyan jól a dolgok. Nem úgy, mint régen; már egy ideje idegesít az asszony/ember, nem tudsz már hozzá kapcsolódni. (persze szex az már régen nincs, de mostmár hozzászólni sincs kedved) Ekkor elgondolkozol rajta, hogy lehet el kellene költöznöd, új életet kezdened, elvégre még mindig csak a 40-es éveid közepén jársz. Hát mikor máskor lépnél, ha nem most! Ilyenkor azt gondolod, hogy egy nagyon nehéz döntési helyzetbe kerültél, ahol ráadásul rossz döntés következtében nagyon sok veszítenivalód van.

A valóság azonban az, hogy a házasságod 20 évének minden napján, valójában minden percében hoztál egy döntést, ami által pont ugyanannyi veszteség ért, mint amennyi a jelenlegi döntésed után fog. Mert veszteség garantáltan érni fog, ezen kár is aggódnod.

Minden alkalommal, amikor azt választom, hogy abban a helyzetben maradok amiben vagyok, lemondok az összes többi lehetséges útról és mindegyiket elveszítem.

Minden alkalommal, amikor újat választok, szintén lemondok az összes többi lehetséges útról és mindazokat elveszítem.

Azonos mértékű veszteség, Te mégis felértékeled az utóbbit.

Gyakorlat:

Képzelj el egy kört, és abba rajzolz egy pontot. Ez leszel Te. A kör pedig a világ összes választási lehetősége.

 

Rajzolj a pontból egy vonalat a kör egyik pontjához. Ez a mostani életed.

 

Írd le nagyvonalakban, hogy ez mi. Neved, lakhelyed, barátaid száma, családod, hobbijaid, munkád, kedvenc ételeid, utazásaid, stb. Ami éppen meghatározza az életedet, azt szedd össsze.

 

Rendben, akkor most pontozd tele a kört. Mindegyik pont lehetne egy állomás. Végtelen számú pontot fel tudnál venni a körön belül vagy a kör vonalán.

 

Rajzolj be pár vonalat a te pontodból tetszőleges pontokhoz. Ezeket különböztesd meg színekkel.

 

Majd találj ki a színekhez életeket, amiket elveszítettél, amikről önként lemondtál, amikor a saját jelenlegi életedet választottad. Ha nem jut eszedbe semmi, akkor nézz körül a világban. A többiek élik ezeket az utakat, ezeket az életeket, amikről te lemondtál. Így áll össze az egész, így áll össze a teljesség.

 Valahogyan nem vesszük észre, hogy a változatlan helyzet, akár jól éljük meg azt akár rosszul, ugyanúgy egy választás, egy döntés eredménye, mint amikor változtatni kezdünk valamin. Tehát valójában, mikor valaki azt mondja, hogy nem tud dönteni, akkor hazudik. Amikor te 'nem döntesz', akkor éppen arról hozol döntést, hogy fenntartod az eredeti vagy jelenlegi állapotot változatlanul. Ez is egy döntés! Ami veszteséggel jár. Mint minden döntés a világon. Olyan nincs, hogy te nem veszítesz egy döntésen. Csak amikor a döntés eredményeképpen rögtön jól érzed magad - sikeresebbnek, szabadabbnak és boldogabbnak, mint korábban - akkor nem foglalkozol azzal, hogy mit veszítettél. De ez nem jelenti azt, hogy tényleg nem is veszítettél. És még azt se jelenti, hogy jól döntöttél.

Az a nyomás, amit magadra helyezel azzal, hogy elhiszed az általad döntésnek kikiáltott helyzetnek nagy jelentősége van, mert most kivételesen sokat veszíthetsz, megakadályozza, hogy jól érezd magad a pillanatban és hogy szívből, félelem nélkül hozd meg a döntésedet. Valójában már azért is jobban leszel a döntés után, mert ettől a feszültségtől megszabadulsz. Mi lenne, ha enélkül a feszültség nélkül hoznád meg a döntést, amit döntésnek tartasz? Végülis korábban évekig sikeresen, stressz nélkül változatlanul ugyanazt döntötted minden nap, hogy maradsz a helyeden. Lemondva minden másról. Miért kellene ennek a döntésnek nagyobb feszültséggel járnia?

Amikor mérlegeled a veszteséget, jó döntést akarsz hozni. Racionálisan fel akarod mérni, hogy melyik esetben nyersz többet, melyik hoz számodra több előnyt, több örömöt, több szeretetet, több pénzt, több elismerést vagy legalábbis kevesebb bajt, problémát, kudarcot, elutasítást.

A probléma ott van, hogy a fejed nem képes a jövőbe látni, csak elemezni tudja a múltat a múlt történései alapján. Amikor hiszel a fejednek, akkor azt is elfogadod, hogy a múlt mindig ismétlődik, mindenki és minden ugyanolyan marad, azok a szabályszerűségek lesznek érvényben a jövőben is, amik a múltban. Ha ez tényleg így lenne, akkor a fejed jó döntést hozna.

De az emberi lét és benne az ember állandó változásban van. Folyton fejlődik, átalakul, újabbnál újabb felfedezéseket tesz és ezáltal újabb szabályszerűségek jönnek létre a világban. A világon semmi nincs kőbe vésve, de ezt már te is tapasztaltad. Mindig történnek olyan dolgok, amikre nem számítasz, mert a múlt nem készített fel rájuk, vagy pont az ellenkezőjüket prognosztizálta.

Tehát ez a pro/kontra mérlegelés nem fog közelebb vinni a döntéshez Téged. Viszont nagyon össze fog zavarni, fel fog hergelni, meg fog ijeszteni és jól ki fog készíteni.

Fogadd el, hogy a döntést a fejed nem tudja meghozni. Honnan tudhatná mi lesz jó neked a jövőben, mikor fogalma sincs róla mi fog történni akár egyik akár másik akár a sokadik lehetőség esetén?

A döntés egyszercsak úgyis megszületik benned, abban az üres térben, amiről már korábban beszéltem. És amikor készen állsz rá, nem állsz ellen neki, nem agyalsz rajta és nem görcsölsz rá, akkor te is meg fogod tudni mi az. A döntés egyszercsak tudatossá válik benned, felmerül mint a világ legtermészetesebb és legegyértelműbb válasza és akkor biztosan tudni fogod, hogy ez az egyetlen út, amit a pillanatban választhattál. Ekkor nem fogsz már azon rágódni, hogy mit veszítettél, mert tudod, hogy úgysem dönthetsz másképp. Neked ez az életed, Neked ez az utad, ez a döntésed. Nem lesznek kétségek vagy kételyek. Veszteségek igen, na de az akkor már kit érdekel, ugye? Hiszen veszteségek mindig lesznek.

Szólj hozzá!

Ennél felszabadítóbb gondolatod még sosem volt

2018/01/26. - írta: ludrikandi

Szeretném, hogy elhidd nekem az életnek nincs tétje; bármit amit létrehoztál nyugodtan elveszítheted majd felépítheted újra.

Ehhez persze úgy kellene látnod az életet, ahogyan nekem, és én ezt nem várom el tőled, nem is tehetem. Azt viszont megtehetem, hogy bemutatom Neked azt a világot, amelyben ez az állítás igaz és amelyben én egyre többször létezem.

Ne lepődj meg, ha a kezdeti felfedezés után azért vissza-visszatérsz majd a régi világodba, ahol nagyon fontos a személyed és a külső történések. Én még mindig személyes sértésnek veszem, ha egy őrült fakopáncs ébreszt hajnalban vagy ha kevés lájkot kap egy sokáig készített bejegyzésem. De annyit azért már megtanultam, hogy ilyenkor nem a világ nemnormális és a hiba a saját készülékemben van.

Én abban a világban szeretek lenni, ahol az élet arra való, hogy próbálkozz ezzel meg azzal, tapasztalj itt meg ott majd amott. Hogy kísérletezz különböző szerepekkel, tevékenységekkel, emberekkel. Hogy figyelj, érzékelj, érezz, tudatosíts. Merülj bele majd kapaszkodj a felszínre és mássz ki belőle aztán pedig kezdd elölről az egészet. Mert ilyenkor igazi művész lehetek, egy alkotó, aki az életet színdarabnak látja és folyamatosan írja, eljátssza, igazítja, finomítja, újraírja.

Mesebelinek hangzik? Talán tényleg az. De ki ne élvezné a jól megírt meséket? Ki ne szeretné átélni a csodákat és varázslatokat? Ki ne szeretné a valóságát hollywoody-i filmként megélni?

Én soha nem hittem el, hogy az élet pusztán a túlélésért vívott harc, amelyben a felnőttélet csak pár kiváltságosnak lehet élvezetes és sikeres. Harcoltam (leginkább magammal) a szabadságért, amelyre vágytam és ugyan nagyon sokszor tévedtem vele kapcsolatban, végül mégis megtaláltam a saját sikersztorimat. Ez Neked is lehetséges. Mert Neked is van egy sikersztorid, ami arra vár, hogy rátalálj.

Tudom, hogy szívesen hinnél nekem, mert akkor egy hatalmas nehezék kerülne le a vállaidról és hirtelen engedne a mellkasodat szorító nyomás is. Végre abbahagyhatnád a túlélésért folytatott küzdelmedet és elkezdhetnél a napi rutin helyett a 'Vajon mit hoz a ma?' kíváncsiságában létezni. Nyugodt szívvel elkövethetnéd életed legjobb kudarcait és jót nevethetnél magadon. Rengeteg humort fedeznél fel a világban és észrevennéd, hogy a véletlenek a te kívánságaidra adott válaszok. Nem várakoznál semmire, mert mindig a pillanatot igyekeznél felfedezni és kiaknázni. Tudnád, hogy nem tudsz semmit elrontani és nincs mitől tartanod.

DEEE ehhez el kellene engedned azt, aki vagy.

Mert szerinted te vagy valaki.

Na most ezzel nem akarlak megbántani, és persze így is mindenképpen sértőnek fogod tartani, de valójában nem vagy senki.

Ettől felszabadítóbb gondolatod pedig még sosem volt, úgyhogy kérlek engedd meg magadnak, hogy legalább egy pár percre eljátssz a fejedben/lelkedben a gondolattal és felmerülő képekkel: NEM VAGY SENKI. 

Gyakorlat:

 

Komolyan arra kérlek, hogy ne legyél senki egy pár perc erejéig. Hunyd be a szemed és felejtsd el, hogy megszülettél, hogy éltél, hogy tapasztaltál, hogy birtokolsz, hogy létezel.

Ezt nem olyan nehéz megvalósítani, mint elsőre tűnik; én nap mint nap ebben az állapotban vagyok mikor konzultálok az ügyfeleimmel, de sokszor máskor is. Te is szoktál ebben az állapotban lenni, mikor belefeledkezel egy tevékenységbe és elfelejted azonosítani magad a neveddel, a pozícióiddal (munkahelyi, családi, baráti) vagy szerepeiddel. Ilyenkor egyszerűen csak létezel, de nem vagy senki sem.

Semmi másra nem kérlek, mint hogy tudatosan állítsd elő ezt az állapotot.

Ehhez elsőként csukd be a szemeidet, így már nem is létezik a világ egy nagy része. A szemmel látható része megszűnik létezni számodra. Aztán a figyelmedet irányítsd a légzésre. Így megszűnik egy idő után a világ hallható része is. Ha mozdulatlan maradsz, a világ tapintható részére sem lesz szükséged. Ha semleges környezetben vagy és nem kifőzde közepén, a szagok sem fognak megzavarni. Ha minden érzékszerved kikapcsolod, a világ és benne te is megszűnik létezni.

 

Érdekes, ugye?

 

Az első gondolatnál, ami valamiért erőteljesen hat rád meg fog szűnni az állapot és újra elkezdesz valaki lenni. Az a valaki, akiről az a gondolat szól és akinek az a gondolat jelent valamit.

Ilyenkor újrakezdheted a játékot az elejétől, de abba is hagyhatod. 

Amit szerettem volna, azt már megtapasztalhattad legalább egy pillanatra.

 

(Ahogy korábban már írtam, legyél türelmes magaddal, sokszor már a légzés megfigyelése is akadályokba ütközik. Figyeld meg milyen gondolat vagy érzet nem hagyja, hogy a légzést figyeld. Figyeld azt a jelenséget, ami mindenképpen a figyelmedet kéri. Majd próbálkozz újra és újra visszatérni a légzéshez. Ha elég kitartóan próbálkozol, akkor sikerülni fog. Hidd el, hogy képes vagy figyelmedet oda irányítani, ahova szeretnéd.

Gyakorolhatsz mondjuk a TV-vel, filmekkel. Játssz a figyelmeddel, néha tereld át a virágra, az ablakra, a gondolatodra, majd engedd újra vissza a képernyőre. Ebben persze segít a szemed is, de a döntést a tudatod hozza, amely aztán utasítja a fejet és szemet a mozgásra. Ha ez már flottul megy, akkor gyakorolhatsz becsukott szemmel ugyanígy. Halld a TV-t, majd a külvilág hangjait, majd a szívdobogásod és kezdd elölről.)

 Amikor senki vagy, akkor létrehozol magadban és a világodban egy üres teret, ahonnan bárminek lehetősége van kifejlődni. Olyan ez, mint amikor tiszta lappal indulsz. Még semmi nincs meghatározva, semmi nincs eldöntve se rólad, se az életedről. Még nem kell megfelelned annak a valakinek, akit önmagadnak gondolsz. Így nincsenek elvárásaid, előítéleteid, félelmeid, gyengeségeid. Ez az egyetlen olyan hely, ahonnan kiindulva szabadon és önként tudsz dönteni, választani és alkotni. Azt, amire igazán vágysz. Azt, aminek az életre hívása folyamatosan boldogsággal fog eltölteni...néha örömtelivel, néha szenvedélyessel vagy indulatossal máskor pedig békéssel, de mindeközben végig benne tudsz maradni a boldogságban. Flowban leszel.

Tudom, hogy ez merőben ellentmond annak, amit egész életedben sulykoltak beléd, hogy legyél valaki. Bár sokszor ezt inkább úgy fejezték ki, hogy ha így folytatod nem lesz belőled senki vagy hogy hülye vagy és semmirekellő, esetleg hasznavehetetlen. Mindezt megvető és lebecsmérlő tekintetek záporán át hallhattad. Állítólag lenni kell valakinek ahhoz, hogy szerethetőnek és elfogadottnak érezhessük magunkat. És hogy kinek kell lenned, még az sem mindegy. Mert csak bizonyos valakiket tartunk érdemesnek arra, hogy tiszteljük, szeressük és elfogadjuk őket. Ezért próbálsz valaki lenni. Olyan valaki, aki megugroja ezt a társadalmi lécet és ezáltal befogadottá és elfogadottá válik. És ezért nagyon sokat áldozol, általában önmagadat.

Nem kérem, hogy most azonnal szabadulj meg ettől a gondolattól (bár ez nagyon felszabadító lenne számodra), csak felhívom a figyelmedet arra, hogy ezidáig ezt az elvet követve nem lettél boldog. Tehát valami tévedésnek kell itt lennie, mert azt Te is beláthatod, hogy akik szeretnek, akkor is szeretnek téged, amikor nem az a valaki vagy, akinek szerinted lenned kellene. És van, aki akkor sem szeret, ha az vagy. Egy próbát csak megér, hogy a saját bőrödön gyakorlatban teszteld le mi történik, ha senki nem akarsz lenni!

Mert senkinek lenni a világ legnagyobb ajándéka. Nézz rá egy gyerekre, aki még nem azonosítja önmagát annyi mindennel. Nézd meg milyen kreatív, milyen zseniális módon hasznosítja a megszerzett tudást az élet különböző területein. Még nem korlátozza le saját magát egyetlen szerepre. Szabad. Mert a rendelkezésre álló eszközeivel azt hozhat létre, amit csak a képzelete megenged. Nem kötik gúzsba olyan gondolatok, hogy mit fognak szólni, ha én most itt táncra perdülök az étterem közepén vagy bömbölni kezdek nyilvánosan a fa alatt. Természetesen te már más tudati szinten vagy felnőttként, de a minta analóg lehetne a te életedben is...felmehetnél a táncparkettre félelmek és gátlások nélkül és szabadon kifejezhetnéd az érzéseidet ott és akkor ahol és ahogyan lehetőséged adódik rá. De sokszor otthon, zárt ajtók mellett se érzed elérhetőnek ezt a lehetőséget, nemhogy közterületen, emberek között. Mert ugye Te vagy valaki, és ahhoz a valakihez ezek a dolgok nem illenek. Akkor sem, ha belső igényed lenne rájuk.

Tehát amikor elveszítesz valamit, valakit vagy mindent és megcsap a megsemmisítő érzése a hiánynak, akkor gondolj arra, hogy valójában ez a hiány egy tér, egy olyan üres tér, amiből most bármit létrehozhatsz. Gondolj vissza a feladatra! Senkinek lenni felemelő élmény. Tiszta lap. Újrakezdés.

Ez nem azt jelenti, hogy hagyd ki a gyász folyamatát, és ne legyél szomorú, dühös, kiábrándult vagy kétségbeesett. Mindennek megvan a helye és ideje, így a gyásznak is. Ezzel az új hozzáállással viszont nem kell azt ismételgetned magadban, hogy milyen szerencsétlen vagy, mert elvesztettél mindent. Tekinthetsz erre a változásra úgy, hogy most új emberré válhatsz. Megtudhatod ki vagy még azon kívül, aki eddig voltál.

Ez az új hozzáállás pedig megszünteti benned a görcsös ragaszkodást ahhoz, ami éppen van. Megszünteti a félelmet attól, hogy mi lesz, ha az a valami egyszercsak nem lesz. És így megkapod a jelen pillanat nyugalmát és boldogságát.

 

Szólj hozzá!

Tudd meg az igazat a félelmeidről!

2018/01/11. - írta: ludrikandi

Tudom én, hogy nagyon szép és jó dolog elképzelni az életedet a sok kényszer nélkül, de ha ilyen egyszerű lenne az egész már régen így élnél...ugye?

Ha végigcsináltad az előző gyakorlatot, akkor annak valamely pontján szinte biztos, hogy belépett a képbe egy kis belső bizonytalanság vagy zavar...ez a félelem.

Minden egyes változáshoz hozzátartozik a régitől való elszakadás féleleme, a döntés következtében Téged érő veszteségtől való félelem. Ez olyan mintha kódolva lenne belénk; azt gondolhatod hogy ez a félelem nem saját választásunk eredménye, hanem egy természetesen jelenlévő emberi tulajdonság. Pedig nem az. Egy kisbaba még aligha aggódik azon, hogy elkezdjen-e járni vagy sem, és vajon melyik döntés jár kevesebb kockázattal és kevesebb veszteséggel. És mivel nem aggódik és nem gondolkodik ezen, félni sem jut eszébe. Mert bármennyire furcsa, a legtöbb félelem nem valódi érzés, hanem egy mentális koncepció.

Azt is mondhatnád, hogy könnyű a gyerekeknek, mert még nincs kialakult félelemérzete. Ez így nem tudom mennyire bizonyítottan igaz, én azt hiszem mindannyian rendelkezünk egyfajta ösztönös (valódi) félelemérzettel. Ez a félelemérzet a konkrét, életünket veszélyeztető helyzetekben kapcsol be, akkor, amikor az az esemény éppen zajlik és nem akkor, amikor arról fantáziálunk, hogy milyen szörnyűségek történhetnek vagy történhettek volna. Célja, hogy a veszély pillanatában megnövelje teljesítőképességünket, kiélezze az érzékeinket, kikapcsolja a tudatos gondolkodást és azt az ösztönös, belülről jövő cselekedetekre cserélje, amik ilyenkor életmentőek lehetnek. És ez már babakorban is megvan. Például esésnél a babák legtöbbször “szerencsésen” esnek, úgy hogy ne nagyon sérüljenek. Szerintem ez az ő ösztönös védekezőrendszerük és nem feltétlenül szerencse kérdése.

Amikor azt mondják, hogy a kisgyerekeknek nincs félelemérzetük, igazából arra gondolnak, hogy ők még bátran próbálkoznak és ilyen szempontból tényleg könnyű nekik. Mert ők még nem tartanak a kudarctól és a következményektől, vakmerőek és csak a célt látják; a problémákat, akadályokat és veszélyeket pedig nem. Tehát nem aggódnak előre egy jövőbeli negatív esemény bekövetkezésén. De ez nem a félelemérzettel függ össze, hanem azzal, hogy mennyi és milyen képük van a világról és az életükről.

Nekik nincs vesztenivalójuk...de legalábbis még nem tudnak róla, hogy lenne.

Aztán persze szépen lassan megtanulják, hogy van, nem is kevés. Például el lehet veszíteni Anya és Apa szeretetét. Akik kevésbé szerencsések akár azon is átmehetnek, hogy elveszítik egyiküket, így a másikuk elvesztésétől kezdenek félni. De apróbb veszteségek is lehetnek nagy hatással a gyermekre, mint például kedvenc játék tönkretétele, egy kedves óvónéni vagy barát búcsúztatása iskolába lépéskor, egy lakástól való megválás költözés során...sok-sok helyzet áll elő gyermekkorban, amikor megtanulhatnánk, hogy az elmúlás és az ezzel járó veszteség természetes és pont ezért felesleges megpróbálni elkerülni vagy távol tartani magunktól. De mi inkább azt tanuljuk meg, hogy ez milyen fájdalmas, rossz és keserű...sok baj van vele, macerás, nehéz. Igyekezni kell elkerülni, minden áron. 

Persze érthető és jogos, hogy minden szülő védi a gyermeke jóllétét és igyekszik megmutatni neki a kerülendő, veszélyes helyzeteket. De vajon hány olyan helyzetben óvjuk meg a gyereket, amikor inkább hagynunk kellene saját kárán tanulni, mert nem életveszélyesek a körülmények?

Gondolj csak arra, hányszor hallottad a szüleidtől vagy mondtad el a saját gyerekednek 'Nagyon jól fogd meg, nehogy elejtsd!'! És mikor mégis elejted vagy elejti a gyerek, akkor katasztrófa van amiatt, hogy összetört, hogy a szilánkokat fel kell takarítani, hogy a végén még valaki meg fog sérülni és kijön egy-két csöpp vér a talpából. Tragédia a köbön! Na de most tényleg, hány olyan veszteség miatt csapunk patáliát, ami tulajdonképpen nem is annyira fontos és még ha okoz is némi fájdalmat, könnyűszerrel orvosolható és gyorsan múló is lehetne. Persze végül annyit bánkódunk rajta, hogy sokáig velünk marad a hatása. És közben óhatatlanul elsajátítjuk és továbbadjuk, hogy a veszteség és elmúlás valami hibás működés negatív eredménye, ami a fájdalom mellé bűntudatot, dühöt, lelkiismeretfurdalást és nem utolsósorban félelmet generál.

Szintén tipikus, hogy amikor valamilyen veszteség miatt szomorú lesz a gyermek, megpróbáljuk kompenzálni vagy felvidítani. Jóvá vagy semmissé tenni a rossz érzést. Ezzel a lépéssel indirekt módon azt mondjuk a gyereknek, hogy most valami olyat él át, ami nem jó neki, amit minél hamarabb meg kell(ene) szüntetnie, be kell(ene) fejeznie, mert ebben az állapotban nem lehet jól lenni. És mivel ez mélyen rögzül bennünk, ugyanezt tesszük felnőttként barátainkkal vagy magunkkal, amikor nassolásba, sorozatokba, alkoholba fojtjuk bánatunkat és igyekszünk semmissé tenni az érzéseinket.

Nem csoda hát, hogy mire felnövünk drámaként éljük meg az elmúlást, nem tekintjük azt az élet részének, ellenállunk az ezzel járó érzéseinknek és elutasítóvá válunk a változásokkal szemben. S végül oda jutunk, hogy ha rossz helyzetből kellene újba lépnünk, akkor is csak a régi elvesztésétől való félelmen töprengünk a valós lépések helyett.

Nálunk az elmúlás, a veszteség, a búcsúzás, a távozás, az elhagyás, a megválás, a lecserélés negatív töltetű szavak, negatív élményekre utalnak. És ahogy az lenni szokott, a negatív dolgokat az ember igyekszik elkerülni. A félelem, legalábbis amit legtöbben így nevezünk, pedig nem a valódi, vészhelyzetben bekapcsoló és életmentő képességeinket előhívó ösztönös érzelem, hanem a veszteség elkerülésére törekvő ember tehetetlenségét reprezentáló érzés. És ez a félelem nagyon sokba kerül nekünk.

Amikor a fejedben félelmetes jövőképet rajzolsz, akkor nem tudsz szabadon dönteni a belülről jövő impulzusok alapján, mert a félelem uralja a gondolataidat és leköti az érzékeidet. Túl hangos és túl sok figyelmet igényel tőled, így olyan választásokba és helyzetekbe sodor, amiben nem feltétlenül fogod jól érezni magad, mivel a belső iránytűd máshova mutatott volna, mint ahova a félelmed irányított.

Ha sikerül barátságot kötnöd a természetessel, aminek része jó és rossz, ha elhiszed, hogy bármi történjék meg tudod oldani vagy fel tudod dolgozni és bízol a belső hangodban, akkor egy olyan nyugalmi állapotból hozol majd mindig döntést, ahonnan csak jól választhatsz.

Nem, ez nem azt jelenti, hogy ezen döntések mentén soha nem fognak akadályok eléd gördülni vagy kudarcok érni. Hogy nem kell majd újratervezned vagy csiszolódnod. Ez annyit jelent, hogy ez a lehető legjobb út önmagad és céljaid felé.

Ráadásul minden, amitől nagyon félsz előbb-utóbb megjelenik valamilyen formában az életedben, pusztán azért mert annyi energiával (figyelemmel) táplálod a tárgyát. Ha folyton a veszteség különböző lehetőségei és formái járnak a fejedben, folyamatosan veszteségeket fogsz elszenvedni a valóságban is. Olyan szituációkba fogsz keveredni és önkéntelenül Te magad is olyan helyzeteket fogsz létrehozni, amelyekben újra és újra megtapasztalod az érzést. Minél erősebb a félelem annál könnyebben és gyorsabban realizálódik a tárgya. Így minél többször és minél mélyebben éled át az érzést a képzeleted szülte képek hatására annál könnyebben jelenik ez meg a valóságos életedben.

Azontúl, hogy a félelem uralkodik rajtad és figyelmed segítségével megreremti tárgyát még védekezésre is késztet. A félelem érzésének ez is lenne alapvetően a lényege, hogy felfokozza az idegrendszer és érzékszerveid működését annak érdekében, hogy meg tudd védeni magad. Ami valós veszélyhelyzetben szuper dolog. De most gondolj bele mi történik, ha te naphosszat félelemben tartod magad a fejedben játszódó sok vészforgatókönyvnek köszönhetően. Az állandó félelem állandó védekezésre ösztönöz, és ez folyamatos energiabefektetést igényel tőled. Építened kell magad köré egy erődöt és folyamatosan monitoroznod, hogy ki akar betörni rajta. Minden gyanús személyt vagy helyzetet különös figyelemmel kell mevizsgálnod, állandóan szemmel tartanod, állandóan készenlétben kell lenned egy esetleges támadásra. És ez az, ami miatt állandóan fáradt vagy, mert az idegrendszered folyamatosan a maximumon pörög, hogy megvédjen Téged, egy olyan világban, ahol se vadállatok nem törnek rád a bokorból, se az éhhalál nem fenyeget még pénz szűkében sem. Ha nem hiszel nekem, elég megfigyelned saját magad, ahogy buszon utazol vagy a munkahelyeden ülsz. Milyen gyakran vagy ellazult állapotban? Van-e egy érzékelhető alafeszültség benned? Nagyon gyakori, hogy arcod megfeszíted, figyelsz hozzá ne érj ehhez vagy ahhoz a személyhez, koncentrálsz nehogy eless, nehogy valami nevetséges dolgot művelj, nehogy meglássák a hiányosságaidat, nehogy kiderüljön ki vagy valójában. És igen, ez nagyon fárasztó.

Véleményem szerint nem lehetetlen ezen változtatni. Mivel ezek tanult reakciók és viselkedési minták nincs más dolgod, mint újraalkotni a veszteség-kezelési stratégiáidat, kísérletezni és megtalálni azokat a módokat és módszereket, amelyekkel könnyebb, békésebb, boldogabb az élet.

Hogyan foghatsz ennek neki?

  • Felülvizsgálod milyen gondolatokat raktároztál el életed során az elmúlással és veszteséggel kapcsolatban. Hogyan reagálsz mentálisan és érzelmileg, amikor ilyen események történnek veled?

  • Majd összegyűjtöd, hogy ezek milyen előnyös és hátrányos hatással vannak rád és életedre nézve és megvizsgálod, hogy lehetne-e és tudnál-e másképp gondolkodni ezekről a helyzetekről. (Segít, ha megfigyeled mások hogyan reagálnak hasonló helyzetben.)

  • És végül kipróbálod az új gondolkodás- és viselkedésmódot a gyakorlatban. (Haladj csak kis lépésekben, nem kell egyszerre mindenre választ kapnod és mindent megváltoztatnod!)

 

Ha eleget gyakoroltad a fenti lépéseket akkor:

  • Ráébredsz, hogy igazából nincs mit veszítened és hogy valójában mindig veszítesz valamit, percenként, egész életedben. Ha úgyse tudsz nyerni, akkor meg kár aggódni, hogy veszítesz-e. 

+1 (mert kiskapu mindig van, nem csak a törvényekben, az élet nagy játékában is ;) )

Ha mindenképpen ragaszkodsz ahhoz, hogy negatívan tekints az elmúlásra és veszteségre, akkor barátkozz meg a negatív érzelmek jelenlétével, fogadd el őket. Hagyd, hogy tomboljanak míg jelen vannak, de engedd tovább mikor menni akarnak. Ne alapozz ezekre döntést, ha csak egy mód van rá. Ha nem agyalsz a történéseken és az érzelmekhez nem társítasz gondolatokat, akkor az érzelmek nagyon hamar elmúlnak. Próbáld ki!

 

 

 

Szólj hozzá!