Szeretném, hogy elhidd nekem az életnek nincs tétje; bármit amit létrehoztál nyugodtan elveszítheted majd felépítheted újra.
Ehhez persze úgy kellene látnod az életet, ahogyan nekem, és én ezt nem várom el tőled, nem is tehetem. Azt viszont megtehetem, hogy bemutatom Neked azt a világot, amelyben ez az állítás igaz és amelyben én egyre többször létezem.
Ne lepődj meg, ha a kezdeti felfedezés után azért vissza-visszatérsz majd a régi világodba, ahol nagyon fontos a személyed és a külső történések. Én még mindig személyes sértésnek veszem, ha egy őrült fakopáncs ébreszt hajnalban vagy ha kevés lájkot kap egy sokáig készített bejegyzésem. De annyit azért már megtanultam, hogy ilyenkor nem a világ nemnormális és a hiba a saját készülékemben van.
Én abban a világban szeretek lenni, ahol az élet arra való, hogy próbálkozz ezzel meg azzal, tapasztalj itt meg ott majd amott. Hogy kísérletezz különböző szerepekkel, tevékenységekkel, emberekkel. Hogy figyelj, érzékelj, érezz, tudatosíts. Merülj bele majd kapaszkodj a felszínre és mássz ki belőle aztán pedig kezdd elölről az egészet. Mert ilyenkor igazi művész lehetek, egy alkotó, aki az életet színdarabnak látja és folyamatosan írja, eljátssza, igazítja, finomítja, újraírja.
Mesebelinek hangzik? Talán tényleg az. De ki ne élvezné a jól megírt meséket? Ki ne szeretné átélni a csodákat és varázslatokat? Ki ne szeretné a valóságát hollywoody-i filmként megélni?
Én soha nem hittem el, hogy az élet pusztán a túlélésért vívott harc, amelyben a felnőttélet csak pár kiváltságosnak lehet élvezetes és sikeres. Harcoltam (leginkább magammal) a szabadságért, amelyre vágytam és ugyan nagyon sokszor tévedtem vele kapcsolatban, végül mégis megtaláltam a saját sikersztorimat. Ez Neked is lehetséges. Mert Neked is van egy sikersztorid, ami arra vár, hogy rátalálj.
Tudom, hogy szívesen hinnél nekem, mert akkor egy hatalmas nehezék kerülne le a vállaidról és hirtelen engedne a mellkasodat szorító nyomás is. Végre abbahagyhatnád a túlélésért folytatott küzdelmedet és elkezdhetnél a napi rutin helyett a 'Vajon mit hoz a ma?' kíváncsiságában létezni. Nyugodt szívvel elkövethetnéd életed legjobb kudarcait és jót nevethetnél magadon. Rengeteg humort fedeznél fel a világban és észrevennéd, hogy a véletlenek a te kívánságaidra adott válaszok. Nem várakoznál semmire, mert mindig a pillanatot igyekeznél felfedezni és kiaknázni. Tudnád, hogy nem tudsz semmit elrontani és nincs mitől tartanod.
DEEE ehhez el kellene engedned azt, aki vagy.
Mert szerinted te vagy valaki.
Na most ezzel nem akarlak megbántani, és persze így is mindenképpen sértőnek fogod tartani, de valójában nem vagy senki.
Ettől felszabadítóbb gondolatod pedig még sosem volt, úgyhogy kérlek engedd meg magadnak, hogy legalább egy pár percre eljátssz a fejedben/lelkedben a gondolattal és felmerülő képekkel: NEM VAGY SENKI.
Gyakorlat:
Komolyan arra kérlek, hogy ne legyél senki egy pár perc erejéig. Hunyd be a szemed és felejtsd el, hogy megszülettél, hogy éltél, hogy tapasztaltál, hogy birtokolsz, hogy létezel.
Ezt nem olyan nehéz megvalósítani, mint elsőre tűnik; én nap mint nap ebben az állapotban vagyok mikor konzultálok az ügyfeleimmel, de sokszor máskor is. Te is szoktál ebben az állapotban lenni, mikor belefeledkezel egy tevékenységbe és elfelejted azonosítani magad a neveddel, a pozícióiddal (munkahelyi, családi, baráti) vagy szerepeiddel. Ilyenkor egyszerűen csak létezel, de nem vagy senki sem.
Semmi másra nem kérlek, mint hogy tudatosan állítsd elő ezt az állapotot.
Ehhez elsőként csukd be a szemeidet, így már nem is létezik a világ egy nagy része. A szemmel látható része megszűnik létezni számodra. Aztán a figyelmedet irányítsd a légzésre. Így megszűnik egy idő után a világ hallható része is. Ha mozdulatlan maradsz, a világ tapintható részére sem lesz szükséged. Ha semleges környezetben vagy és nem kifőzde közepén, a szagok sem fognak megzavarni. Ha minden érzékszerved kikapcsolod, a világ és benne te is megszűnik létezni.
Érdekes, ugye?
Az első gondolatnál, ami valamiért erőteljesen hat rád meg fog szűnni az állapot és újra elkezdesz valaki lenni. Az a valaki, akiről az a gondolat szól és akinek az a gondolat jelent valamit.
Ilyenkor újrakezdheted a játékot az elejétől, de abba is hagyhatod.
Amit szerettem volna, azt már megtapasztalhattad legalább egy pillanatra.
(Ahogy korábban már írtam, legyél türelmes magaddal, sokszor már a légzés megfigyelése is akadályokba ütközik. Figyeld meg milyen gondolat vagy érzet nem hagyja, hogy a légzést figyeld. Figyeld azt a jelenséget, ami mindenképpen a figyelmedet kéri. Majd próbálkozz újra és újra visszatérni a légzéshez. Ha elég kitartóan próbálkozol, akkor sikerülni fog. Hidd el, hogy képes vagy figyelmedet oda irányítani, ahova szeretnéd.
Gyakorolhatsz mondjuk a TV-vel, filmekkel. Játssz a figyelmeddel, néha tereld át a virágra, az ablakra, a gondolatodra, majd engedd újra vissza a képernyőre. Ebben persze segít a szemed is, de a döntést a tudatod hozza, amely aztán utasítja a fejet és szemet a mozgásra. Ha ez már flottul megy, akkor gyakorolhatsz becsukott szemmel ugyanígy. Halld a TV-t, majd a külvilág hangjait, majd a szívdobogásod és kezdd elölről.)
Amikor senki vagy, akkor létrehozol magadban és a világodban egy üres teret, ahonnan bárminek lehetősége van kifejlődni. Olyan ez, mint amikor tiszta lappal indulsz. Még semmi nincs meghatározva, semmi nincs eldöntve se rólad, se az életedről. Még nem kell megfelelned annak a valakinek, akit önmagadnak gondolsz. Így nincsenek elvárásaid, előítéleteid, félelmeid, gyengeségeid. Ez az egyetlen olyan hely, ahonnan kiindulva szabadon és önként tudsz dönteni, választani és alkotni. Azt, amire igazán vágysz. Azt, aminek az életre hívása folyamatosan boldogsággal fog eltölteni...néha örömtelivel, néha szenvedélyessel vagy indulatossal máskor pedig békéssel, de mindeközben végig benne tudsz maradni a boldogságban. Flowban leszel.
Tudom, hogy ez merőben ellentmond annak, amit egész életedben sulykoltak beléd, hogy legyél valaki. Bár sokszor ezt inkább úgy fejezték ki, hogy ha így folytatod nem lesz belőled senki vagy hogy hülye vagy és semmirekellő, esetleg hasznavehetetlen. Mindezt megvető és lebecsmérlő tekintetek záporán át hallhattad. Állítólag lenni kell valakinek ahhoz, hogy szerethetőnek és elfogadottnak érezhessük magunkat. És hogy kinek kell lenned, még az sem mindegy. Mert csak bizonyos valakiket tartunk érdemesnek arra, hogy tiszteljük, szeressük és elfogadjuk őket. Ezért próbálsz valaki lenni. Olyan valaki, aki megugroja ezt a társadalmi lécet és ezáltal befogadottá és elfogadottá válik. És ezért nagyon sokat áldozol, általában önmagadat.
Nem kérem, hogy most azonnal szabadulj meg ettől a gondolattól (bár ez nagyon felszabadító lenne számodra), csak felhívom a figyelmedet arra, hogy ezidáig ezt az elvet követve nem lettél boldog. Tehát valami tévedésnek kell itt lennie, mert azt Te is beláthatod, hogy akik szeretnek, akkor is szeretnek téged, amikor nem az a valaki vagy, akinek szerinted lenned kellene. És van, aki akkor sem szeret, ha az vagy. Egy próbát csak megér, hogy a saját bőrödön gyakorlatban teszteld le mi történik, ha senki nem akarsz lenni!
Mert senkinek lenni a világ legnagyobb ajándéka. Nézz rá egy gyerekre, aki még nem azonosítja önmagát annyi mindennel. Nézd meg milyen kreatív, milyen zseniális módon hasznosítja a megszerzett tudást az élet különböző területein. Még nem korlátozza le saját magát egyetlen szerepre. Szabad. Mert a rendelkezésre álló eszközeivel azt hozhat létre, amit csak a képzelete megenged. Nem kötik gúzsba olyan gondolatok, hogy mit fognak szólni, ha én most itt táncra perdülök az étterem közepén vagy bömbölni kezdek nyilvánosan a fa alatt. Természetesen te már más tudati szinten vagy felnőttként, de a minta analóg lehetne a te életedben is...felmehetnél a táncparkettre félelmek és gátlások nélkül és szabadon kifejezhetnéd az érzéseidet ott és akkor ahol és ahogyan lehetőséged adódik rá. De sokszor otthon, zárt ajtók mellett se érzed elérhetőnek ezt a lehetőséget, nemhogy közterületen, emberek között. Mert ugye Te vagy valaki, és ahhoz a valakihez ezek a dolgok nem illenek. Akkor sem, ha belső igényed lenne rájuk.
Tehát amikor elveszítesz valamit, valakit vagy mindent és megcsap a megsemmisítő érzése a hiánynak, akkor gondolj arra, hogy valójában ez a hiány egy tér, egy olyan üres tér, amiből most bármit létrehozhatsz. Gondolj vissza a feladatra! Senkinek lenni felemelő élmény. Tiszta lap. Újrakezdés.
Ez nem azt jelenti, hogy hagyd ki a gyász folyamatát, és ne legyél szomorú, dühös, kiábrándult vagy kétségbeesett. Mindennek megvan a helye és ideje, így a gyásznak is. Ezzel az új hozzáállással viszont nem kell azt ismételgetned magadban, hogy milyen szerencsétlen vagy, mert elvesztettél mindent. Tekinthetsz erre a változásra úgy, hogy most új emberré válhatsz. Megtudhatod ki vagy még azon kívül, aki eddig voltál.
Ez az új hozzáállás pedig megszünteti benned a görcsös ragaszkodást ahhoz, ami éppen van. Megszünteti a félelmet attól, hogy mi lesz, ha az a valami egyszercsak nem lesz. És így megkapod a jelen pillanat nyugalmát és boldogságát.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.